Kezdjük azzal, hogy ebben a formában biztos nem valósul meg a Mercedes-Benz EQS tanulmány, hiszen kék fényt csak a megkülönböztetett jelzést használó járművek bocsájthatnak ki – a luxusbelső alapján nem a jövő rendőrautóját mintázza a szappantartó formájú luxuslimuzin. A mai ívelt felületeket a végsőkig fokozva jön létre a különösen áramvonalas megjelenés, amelyet a színválasztással és a kék fénnyel próbálnak változatossá tenni.

Nincs a klasszikus értelemben vett fényszóró és hátsó lámpa, helyette körbefutó LED-csík van helyenként specializált diódákkal, elöl messzire világító egységekkel, hátul pedig 299 darab kis csillag bocsájtja ki a vörös fényt. A hűtőrácsban 188 darab LED-et helyeztek el, így tulajdonképpen szabadon választható, milyen legyen a „rács” mintázata; mivel vastag átlátszó fedél alatt helyezkednek el a fényforrások, a 3D-s hatás garantált. Az egésznek pedig a rózsaarany alsó légterelők adnak keretet.

Az utastérben a luxusjachtok világát elevenítették fel a szín- és anyagválasztással, persze azért nem hiányozhat a márka jövőbeli autóiban – elsőként a következő S-osztályban – megjelenő óriási központi kijelző, amely a kardánalagútból folyik rá a műszerfalra. A tengerészeti témához illően a tetőkárpit szövetét az óceánokból kiszedett hulladékból kinyert szálakból szőtték, egyébként újrahasznosított PET-szálakból készített Dinamica mikroszálas szövetet használtak a beltérben. Nem hiányozhat a divat non-plus-ultrája, a rózsaarany szín sem, amely mindenhol megjelenik. A rengeteg kijelző miatt az MBUX-segédnek még több dolga (állítási lehetősége) van, mint jelenleg.

Két villanymotor hajtja az EQS limuzint, a rendszerteljesítmény 476 lóerő és 760 Nm, az akkumulátor a padló alatt helyezkedik el. A 0-100 km/óra sprint kevesebb, mint 4,5 másodpercig tart, a WLTP-hatótávolság eléri a 700 km-t, és a még nem is létező 350 kW-os villámtöltővel jóval 20 percnél hamarabb lehet majd elérni a 80%-os töltöttségi szintet.