A Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja háromnapos szakmai tanácskozást rendezett a munkájáról, amely az elektromos és hibrid járművek fejlesztése mellett az okos közlekedés (egymással és az infrastruktúrával kommunikáló járművek) kutatását jelenti. Ebből az alkalomból leplezték le a SZElectra elnevezésű elektromos autót.

MTI Fotó: Krizsán Csaba MTI Fotó: Krizsán Csaba

Nem az autó, mint közlekedési tárgy itt a lényeg, hanem a részegységek. Úgymint a kerekeket hajtó, 15 kW/20,4 LE teljesítményű állandó mágneses szinkronmotor, ami saját fejlesztés, de a legmodernebb kommunikációs egység is ott van a fedélzeten. Jelenleg 50-80 km-es hatótávolságot tesz lehetővé a 3 kWh-s lítium akkumulátor-csomag, de készül már – és megvan a hely is – a nagyobb telepnek, amivel már 180-250 km-es hatótávolságot is elérhetőnek tartanak a fejlesztők. Papíron 80 km/óra a csúcssebessége a SZElectrának, amelynek a saját tömege mindössze 340 kg – a szélvédő kivételével nincsenek is benne üvegek. Ahogy a Járműipari Kutatóközpont fejlesztései haladnak, úgy fogják majd folyamatosan fejleszteni a jármű tudását, amely ma nagyjából ott tart, ahol az elektromos Puli – úgy három évtizeddel ezelőtt.

MTI Fotó: Krizsán Csaba MTI Fotó: Krizsán Csaba

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!