Az Egyesült Államokban működő Local Motors tavaly, egy 3D-s nyomatással foglalkozó szakmai kiállításon készítette el a Strati nevű gépét, ekkor figyelt fel a világ erre a lehetőségre. Most egy kínai cég, a Sanya városában székelő Sanya Sihai is nyomtatott egy járművet, a Tryant Gold elnevezésű alkotással kapcsolatban az a legnagyobb dobás, hogy milyen olcsó: kevesebb, mint félmillió Ft-ból hozták össze az elektromos közlekedési eszközt.

Ahogy a Strati, ez se tekinthető a mai autókkal versenyképes tudású/megjelenésű járműnek, hiszen nincs zárható utastér és a vonalvezetés is meglehetősen pixeles. Azon kívül, hogy „elektromos”, nem sokat tudunk meg az 500 kg tömegű Tryant Gold hajtásáról. A jármű egyébként a kínai Alacsony Sebességű Elektromos Járművek kategóriáját gyarapítja, ennek megfelelően a 40 km/h-s csúcssebesség is megfelel az elvárásoknak.

A kínai cég egyébként 5 nap alatt nyomtatta ki a karosszériát, az utastér már utólag került bele és az teljesen hagyományos módszerekkel készült – az első nyomtatóindítástól a menetkész prototípus talpra állításáig másfél hónap telt el. Azonban e folyamat során több olyan problémát is megoldottak, amelyek kiküszöbölésével a sorozatgyártás, vagy inkább sorozatnyomtatás már sokkal gyorsabban történik majd. A Sanya Sihai most azon dolgozik, hogy kereskedelmi forgalomban elérhető terméket faragjon a Tryant Gold-ból, azt még nem tudták megmondani, meddig tart ez a folyamat.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!