Don Panoz és Jack Perkowski közös cége a Green4U Technologies nevű cég, amelybe beleolvadt a Nissannal még mindig perben álló Deltawing Technologies is. A vállalkozás akkumulátoros-elektromos járművek forgalmazására jött létre, alapvetően az észak-amerikai piac előírásai szerint módosított kínai konstrukciókkal foglalkoznak.

Most épp a személyszállító piacot akarják meghódítani új járműveikkel, amelyek közül a dobozforma MTU-6-ost az Association of the United States Army nevű washingtoni kiállításon, a személyautós (Toyota Landcruiser-koppintás) Enova szabadidő-autót a denveri Taxicab, Limousine & Paratransit Association vásáron mutatták be. Közös vonása a járműveknek az alaphelyzetben hatajtós karosszéria, az Enovából rövidesen nyolcajtós változatot is kínálnak majd.

Noha a karosszériák Kínából származnak, a Green4U szerint azok alatt saját fejlesztésű, alumínium létraalváz rejtőzik, amelybe a saját fejlesztésű elektromos hajtásukat építik. Utóbbiról nem sokat árultak el, mindössze annyit, hogy egy feltöltéssel 230 mérföld, azaz 370 km a hatótávolság. Hamarosan megindul a sorozatgyártás, az első megrendelők 2018 második negyedévében átvehetik majd járműveiket.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!