Gombnyomással ki-bekapcsolható a fékpedál használatát nagy részben feleslegessé tevő e-Pedal. Fotó: Lővei Gergely

Kevés tömeggyártó mondhatja el magáról, hogy egyszerre kínál ütőképes modellt egymástól markánsan eltérő szegmensekben. A Nissan egy Porschéhoz mérhető sportkupéval (GT-R), egy divatos családi modellel (Qashqai) és a legkeresettebb elektromos autóval, a Leaffel is egyre inkább bebiztosítja magát a piacon.

Egyértelmű az elődből származó irányváltó használata

Ez volt a fő cél a második generáció fejlesztése során. A meglévő műszaki alapokhoz rajzoltak egy kevésbé egyedi, de szélesebb körben elfogadható formatervet, amely nemcsak a márka kínálatába, hanem a jelenlegi, általános ízlésvilágba is jobban beleillik. Hagyományos kompaktnak látszik, ami még több vevőt hozhat a Nissannak, a Pulsartól külön kezelt típusként továbbra is garantált az egészséges feltűnés. A korábbinál sokkal igényesebb utastér szintén jót tesz majd a Leaf megítélésének. Bár még mindig sok a kemény műanyag, a külsőhöz hasonlóan – az újító szellem rovására – komolyabb hatást kelt. Sportos a hangulata, mégis komfortos benne az utazás, ez a néma hajtásláncon kívül a jó hangszigetelésnek is köszönhető, ami a megmaradt mechanikai zajokat sem engedi be az autóba, egyedül a gördülési zaj egy része hallható.

Van hely a töltőkábelnek és a csomagoknak is, de az akkuk miatt a bővítésnél lépcső keletkezik

Magasabbaknak hiányozhat a lehetőség, hogy tengelyirányban is állítható legyen a kormány, és a kényelmesen puha ülések is inkább csak átlagos termetűeknek felelnek meg. Az akkucsomag miatt a hátsó ülések magasabban vannak az elsőknél, a középső utas lábtere korlátozott, a szélső üléseken azonban kompaktautóhoz méltó a helykínálat. A csomagtartó mérete megfelelő, de a holmijainkat egy vaskos peremen kell átemelni. Pozitívum, hogy a magunkkal cipelt Type2-es töltőkábelnek jut hely az egyik oldalsó hálóban. Mindez jól tükrözi a Leaf általános minőségét, néhány kisebb hiányosság, például a kongó hangot hallató ajtók mellett korrekt csomagot kapunk, melynek lényege az emelt energiasűrűség és a plusz teljesítmény mellé járó nagyobb hatótáv.

A mellékelt 10 A-s kábellel a Leaf otthoni töltési ideje 21 óra, ami 6,6 kW-os töltőoszlopon 7,5-re, 50 kW-os villámtöltőn pedig 1 órára csökken

Az új alapváltozat akkucsomagja a korábbi 24, illetve 30 helyett 40 kWh-s, hamarosan pedig jön a 60 kWh-s változat. A régi, NEDC-ciklus szerint 378, az új, valós forgalomban reprodukálható WLTP-ciklus szerint 270 km a Leaf hatótávja vegyes használatban. A japánok szerint városi forgalomban akár 415 km-t is megtehet egy töltéssel. Ez enyhén szólva is utópiának tűnhet, a tesztprogram alatt ugyanis 274 km volt a rekord, ami persze több változó függvénye, akár a benzin- vagy gázolajfogyasztás. Mivel a teljesítmény 109-ről 150 lóerőre nőtt, és a hatótáv is számottevően bővült, így egy nagyságrenddel stresszmentesebbé vált a használata is. Gyorsulása, rugalmassága lenyűgöző, ilyesmire csak elektromos hajtáslánc képes. Akárcsak az innovációnak számító, valójában a BMW i3-asban már elérhető e-Pedal, amely bivalyerős motorfékhatásával lehetővé teszi, hogy csak a gázpedál használatával közlekedjünk, kivéve a hirtelen fékezéseket. Megszokása ugyan igényel némi agymunkát, cserében megbízható a működése, kiszámítható a fékerő, és több energiát termel vissza, mint egyszerű motorfék (B) üzemmódban. Mivel az üzemi féket is használja, a féklámpa következetesen felvillan, emiatt egyszer sem okoztunk meglepetést a mögöttünk haladóknak. 144 km/órás végsebessége a régi, a szabályos sztrádatempó magabiztosan tartható. Alacsony súlypontja miatt útfekvése, kanyarsebessége ideális, kormánya precíz, futóműve a legtöbb úthibát szépen kirugózza. Az adaptív tempomat/sávtartó (ProPilot) tudása a prémiumkategóriás rendszerekéhez mérhető, és 140 000 Ft-os felára is kedvező, akárcsak az állami támogatással 9 400 000 Ft-os alapár, amely a hasonló teljesítményű (1.6 DIG-T, Acenta) Qashqaiénál 2 990 000 Ft-tal magasabb.

Rossz minőségű úton is kényelmes a futómű. A parkolóradar felára 55 000 Ft

Tetszett
• stílus, belső tér
• vezethetőség
• ár/érték arány
Nem tetszett
• idejétmúlt infotainment
• tengelyirányban fix kormány

Összegzés
Kissé lélektelen, de jól vezethető és hagyományos kompaktautóként használható az új Leaf. Azoknak lehet jó választás, akik naponta nem autóznak többet 250 km-nél, és hosszabb útra ritkán indulnak. Ár/érték aránya kedvező, a technológia és az infrastruktúra mai állapotában az ismert kompromisszumok mellett továbbra is az egyik legjobb vétel.

Nissan Leaf
Állandó mágneses villanymotor
Max. teljesítmény: 110 kW (150 LE)
Max. nyomaték: 320 Nm
Hossz./szél./mag.: 4490/1788/1530 mm
Tengelytáv: 2700 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1540/1530 mm
Fordulókör: 10,6 m
Saját tömeg: 1545 kg
Csomagtér: 435 l*
Akkumulátorkapacitás: 40 kWh
Gyorsulás: 7,9 s
Max. sebesség: 144 km/h
A modell alapára: 10 900 000 Ft
*kalaptartóig mérve