HEVO névre hallgat az Egyesült Államokban most indult vállalkozás, amelynek alapítói azzal a nagyszerű ötlettel álltak elő, hogy a csatornafedelek átalakításával viszonylag kis befektetéssel lehetne töltőpontokat létesíteni a városokban.

Abból indultak ki, hogy a különböző közművek csatornafedeleit – ésszerű esetben – úgy helyezik el, hogy azok az út szélén, a külső/parkoló sáv közepén helyezkednek el, hogy ha épp használnák őket, minimális forgalmi zavart okozzanak. Ráadásul a csatornafedél életét tekintve minimális az az időszak, amikor effektíve használják őket, így ideálisak arra, hogy egy második funkciót kapjanak, például azt, hogy elektromágneses rezonancia segítségével töltsék a felettük megálló elektromos vagy épp konnektorról tölthető hibrid autót.

Jövőre New York városának Washington Park terén alakítanak ki néhány parkolóhelyet, amelyet dedikáltan elektromos autók használhatnak majd. A HEVO egyébként a töltő mellett egy olyan alkalmazást is készített, amelynek segítségével a sofőr pontosan a töltő/csatornafedél fölé navigálhatja autóját, amelyet felszereltek a megfelelő berendezéssel. Ráadásul a csatornafedelet „birtokló” közműszolgáltató is jól jár a töltő beépítésével, hiszen ha szüksége van az adott nyílásra, akkor egyszerűen lefoglalja a parkolóhelyet az adott időszakban az alkalmazás segítségével, és biztos lehet abban, hogy az szabad lesz.

A HEVO második körben olyan töltőt akar piacra dobni, ami például a garázsok padlójába lehet rejteni, de az aszfaltba rejtett, a járművet menet közben energiával ellátó megoldáson is gondolkodnak. Mindez erősen hasonlít arra, amivel a belga Flanders régió is kísérletezik a Volvo Cars, a Bombardier Transportation és a Van Hool cégek támogatásával. A svédek által biztosított elektromos C30-ast például 2,5 óra alatt töltötte fel az aszfaltba rejtett töltőpont, így a felek bizakodóak a technológiával kapcsolatban. Azonban amíg Belgiumban még megtippelni se lehet, mikor indulhat a próbaüzem, a HEVO már közel van ahhoz, hogy megkösse a szerződést a PepsiCo céggel, hogy annak elektromos hajtású, New Yorkban használt teherautóit az újfajta módszerrel töltsék.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!