Ahogy az első generáció, úgy a második Kia Rey mini is a Picanto padlólemezére épül, és az új modell is megtartja az aszimmetrikus karosszériát, a vezetőoldalon két hagyományos ajtó van, az utasoldalon pedig egy hagyományos és egy tolóajtó, utóbbi rejti a B oszlopot is. Ami viszont újdonság, hogy eltűnt a magas építésű mini elejéről a márkajellegzetességnek számító tigrisorr hűtőrács, amelynek a helyét egyszerű csík vette át.

Mivel főbb méretek – 3,6 méteres hossz, 1,6 méteres szélesség, 1,7 méteres magasság, 2,5 méteres tengelytávolság – változatlanok, a belső tér legnagyobb újdonsága, hogy immár alapfelszerelésként adják a 7 colos képátlóval rendelkező érintőképernyős fejegységet. Első körben csak 1,0 literes, 78 lóerős benzinmotorral lehet megvásárolni a Kia Ray-t 13,15 millió wonos, azaz 3,2 millió Ft-os indulóáron, a 68 lóerős villanymotorral szerelt akkumulátoros-elektromos változat érkezése későbbre várható.