Még 2010-ben mutatta be a francia Exagon Motors a Furtive eGT nevű elektromos szuperautót, és azóta csak akkor hallottunk a projektről, amikor az első, működőképes autó elkészült. Most azonban egy fontos hírt közölt a cégalapító-tulajdonos Luc Marchetti, mégpedig hogy megvan a sorozatgyártású változat, amelyet a Párizsi Autószalonon be is mutatnak.

Az autó megjelenése semmit nem változott a prototípushoz képest, a technika terén azonban fontos változás történt. Amíg a prototípusban két darab saját fejlesztésű elektromotor dolgozott 340 lóerő összteljesítménnyel, addig a végleges változatban már két darab Siemens hajtómű kerül, az összteljesítmény 402 lóerőre emelkedik.

Van még egy belső égésű motorral hajtott generátor is, ami egy 25 literes üzemanyagtartályból táplálkozik, és akár 800 kilométeres hatótávolságot is elérhetővé tesz óvatos vezetés esetén. De akkor is jó szolgálatot tesz az a kiegészítő, ha a vezető gyakran próbálgatja az autó gyorsulását, és az 57 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor lemerülne – a szabványos mérési ciklus szerint 400 km a lokális károsanyag-kibocsájtás nélküli hatótávolság. A gyár szerint állandó 130 km/órás sebességgel haladva 197 kilométert bírnak az akkumulátorok.

A szériaváltozat gyorsulási értékét nem tudjuk, de azt igen, hogy a végsebességet a politikailag korrekt 250 km/órában korlátozza majd az elektronika. Jövőre szeretné megkezdeni az előreláthatólag 350 000 euróba kerülő Furtive eGT sorozatgyártását az Exagon Motors, évi legfeljebb 150 autó gyártására készültek fel.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!