Nemrég mutattunk kémfotót-kémvideót a Renault egy, még be sem mutatott tanulmányáról, a TwinFun nevű csöppségről. Ez még mindig titkos, de hivatalos lett annak testvér-tanulmánya, a TwinZ nevű négyajtós mini.

Az első generációs Renault 5-ösre emlékeztető megjelenés itt még jobban kijön a jellegzetes C oszlop miatt, persze figyelembe véve azt, hogy az újdonság arányai egy kicsit mások a kisebb méretei miatt – a karosszéria hossza 3627 mm, a szélesség 1705 mm, a magasság 1506 mm. A tengelytávolság már kisautós, 2495 mm hosszú.

Mindezt egyébként a következő Smartnál is használt technikára építették fel, a jármű hátsó kerekeit hajtja a 68 lóerő teljesítményű elektromotor. Az akkumulátorokról annyit árultak el, hogy a négy darabból álló csomag a padló alatt helyezkedik el, de a kapacitás már nem ismert, és így a hatótávolság sem. Érdekes adat egyébként, hogy még így is 1 tonna alatt marad, egészen pontosan 980 kg a saját tömeg. A Renault TwinZ-től eltérően a TwinFun a hátsó kerekek helyére beépített belső égésű motort kap – a sorozatgyártású változat a csomagtér alá épített 0,9 literes, háromhengeres Renault szívó- és turbómotort kap majd.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!