Hamarosan új alapra helyezi át termelését a Tata Motors, a szó szoros értelmében, ugyanis olyan építőkészleteket fejlesztett ki, amelyekre szabadon felépíthetőek különböző méretű és hajtású járművek. Az Alfa (Agile Light Flexible Advanced) nevűt elsősorban kisautók számára fejlesztették, az Altroz nevű kisautó sorozatgyártású benzines, és tanulmány stádiumban lévő elektromos változatával mutatták ennek a tudását.

Az új Impact 2.0 névre hallgató formavilágot fokozták a végletekig a kettéosztott fényszórókkal, a meredeken emelkedő övvonallal. Az elektromos változatnál épp csak befalazták a légbeömlőket, és kék díszcsíkokkal egészítik ki a karosszéria díszeit. Amíg a benzines (1,2-es turbómotor 102 lóerővel) 7 colos központi képernyőt kap és rengeteg fizikai kapcsolót, az Altroz EV műszerfalán érintőképernyőkkel váltják ki a szellőzés-konzolt, és egyébként is nagyobbak a kijelzők, futurisztikusabb a hangulat. Az elektromos hajtásról csak annyit mondanak, hogy 250-300 km hatótávolságot céloztak meg.

Az Omega építőkészlet annyiból nem újdonság, hogy januárban már el is kezdték forgalmazni Indiában az erre épülő Harrier szabadidő-autót. Ez Buzzard Sport néven szerepelt Genfben, és rögtön mellérakták a Buzzard nevű változatot is áttervezett hátsóval – az egerészölyv madárnevet csak az európai piacon használják, az indiai neve még nem ismert a hétszemélyes változatnak.

Az Omega nem teljesen új fejlesztés, a Tata Motors tulajdonában lévő Land Rover D8-as padlólemezéből fejlesztették, amire ráhúzták a lendületes megjelenésű karosszériát, és mindezt a Fiattól vásárolt 2,0 literes turbódízellel adják – a 4598 mm hosszú Buzzard Sport 140 lóerős, a 4661 mm-es Buzzard 170 lóerős. A két karosszériaváltozat között egyébként csak a C oszlop mögött van eltérés, tehát nem nyújtották meg a tengelytávolságot a pótülések utasainak kedvéért.

Ezzel a típussal kapcsolatban még azt lehet tudni, hogy a dízelmotoros piaci rajtot követően már készítik az 1,6 literes benzines turbómotort is, és várhatóan ezzel párhuzamosan teszik majd elérhetővé az összkerékhajtást is. Utóbbi nem prioritás, mert az indiai vásárlók nem tartják terepjárónak a szabadidő-autókat, ezért nem is igénylik az összkerékhajtást, azonban a Tata felmérése szerint számos Scorpio és Safari tulajdonos váltana a kényelmesebb Harrier/Buzzard-ra, ha azt összkerékhajtással is tudják kérni.