Alig néhány év alatt jelentős változások történtek a villanyautók piacán, most kezdenek megjelenni a már az ügyfelek számára is elfogadható hatótávolságú autók, illetve a töltő-infrastruktúra robbanásszerű fejlődése is csökkenti a hatótáv-parát. Egyre több elemző épp ezért már nem is ebben látja a fejlődés korlátait, hanem a magas bekerülési költségben, egy hasonló méretű és tudású autóhoz képest még mindig nagyjából kétszeres árral kell számolni. A Volkswagen szerint 2025-re egyenlítődik ki a helyzet annyira, hogy a villanyautók és a dízelek ára kiegyenlítődik, de sajnos nem úgy, ahogy azt mindenki szeretné. Amíg ugyanis a villanyautók ára némileg csökken, a dízeleké az egyre szigorúbb előírások betartásához szükséges kipufogógáz-kezelő rendszerek miatt rohamosan emelkedni fog a következő évtizedben. Erről Dr. Matthias Erb, a Volkswagen Group of America alelnöke beszélt a Green Car Congress-nek adott interjúban.

Fontos változás még a konszern életében, hogy a TDI-botrányt követően úgy akarnak javítani az imidzsen, hogy angolra változtatták meg a cég hivatalos nyelvét. Ezzel nem a cég és a közönség közötti, hanem a globális cégen belüli kommunikációt akarják javítani.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!