Tématámogatás – A szocialista–liberális kormányok 2010 előtt elvették a családi adókedvezményt és a családi pótlékot is meg akarták adóztatni. Befagyasztották a lakástámogatásokat és devizahitelekbe kényszerítették a magyar családokat. A Gyurcsány–Bajnai-szövetség megszorító politikájának esett áldozatul a gyes harmadik éve és a 13. havi nyugdíj. Ezzel szemben a Fidesz kormányzat visszahozta a gyes harmadik évét, bevezette a gyed extrát, életet lehelt az otthonteremtési programba, folyamatosan bővítette a családi adókedvezményt, megvédte a nyugdíjak reálértékét, sőt nyugdíjprémium kifizetését is lehetővé tette a gazdasági eredményeknek köszönhetően.

A liberális–szocialista kormány 2006-ban megszüntette a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, valamint az egy és két gyermeket nevelő szülők családi adókedvezményét. A családi adókedvezményt a három- és többgyermekesek esetében a gyermekenkénti havi tízezer forintról négyezer forintra csökkentették. Később a gyes idejét egy évvel csökkentették, az már nem járt a gyermek harmadik évében. A másfél évnél rövidebb társadalombiztosítási idejű családoknak akár csupán egy évre, vagyis egyharmadával csökkentették a gyed időtartamát. A gyedre való jogosultság feltételeként a biztosítási jogviszony idejét az addigi fél év helyett legalább egy évre növelték. A családi pótlék felső életkori határát 23 évről 20 évre csökkentették, így rövidebb ideig járt az ellátás.

A 2010-től Magyarországot irányító kormányok számos új intézkedést vezettek be a családok támogatására, így 2010-ben visszaállították a gyes időtartamát három évre, 2011-től az egy és két gyermeket nevelőkre is kiterjedő, megnövelt mértékű családi kedvezményt, 2012-től pedig Otthonteremtési programot vezettek be. Szintén 2012-től bevezették a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségét a kisgyermekes szülőknek. 2014. január 1-jétől él a gyed extra, azóta már a gyermek féléves korától lehet korlátlanul munkát vállalni, és szintén 2014-től jár a családi járulékkedvezmény. 2014-ben forintosították a devizahiteleket. 2015-től az első házasok kedvezményére is van lehetőség, amelyet 2017-ben csaknem nyolcvanezer pár vette igénybe 3,3 milliárd forint összegben, 2014-től bevezették a hallgatói vagy diplomás gyedet is.

Egymillió családnak segít a családi adókedvezmény 2011 és 2017. között mintegy 1572 milliárd forint megtakarítás (azaz adó- és járulékkedvezmény) maradt a gyermeket nevelő családoknál, 130 ezer szülő pedig már semmiféle adót vagy járulékot nem fizet a jövedelme után. 2018-ban a családok éve jegyében született intézkedések: a bölcsődei ellátás fejlesztésének folytatása, a jelzáloghitel-tartozás csökkentése harmadik vagy további gyermekvállalás esetén. Létrehozták a Köldökzsinór programot, így a külföldön élő magyar családok is jogosulttá válnak gyermekeik után az anyasági támogatásra és a babakötvényre. 2018. július 1-jétől ingyenes a sikeresen teljesített KRESZ-tanfolyam és vizsga, a 20 évnél fiatalabbaknak a díjat utólag megtéríti az állam. 2018. október 5-ig a beérkező kérelmek száma 4521 volt. A benyújtott kérelmek alapján 3534 sikeres vizsgázó jogosultságát ismerték el, a nekik kifizetett támogatás összege több mint 86 és fél millió forint volt.

Az első nyelvvizsgát az állam finanszírozza 2018. január 1-jétől minden 35 év alatti fiatalnak abban az esetben is, ha ez lesz az első nyelvvizsgájuk, és akkor is, ha már van nyelvvizsgájuk. 2018. október 5-ig összesen 22 378 nyelvvizsga-támogatás iránti kérelem érkezett be a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz, 14 417 nyelvvizsgázó támogatásra való jogosultságát ismerték el, a kifizetett támogatás összege pedig október 5-ig több mint 421 és fél millió forint volt.

Ebéd a rászoruló gyermekeknek

Az állam országszerte térítésmentes ebédet biztosít minden iskolai szünetben: tavasszal, nyáron, ősszel és télen a rászoruló gyermekeknek. Tavaly országszerte csaknem 142 ezer gyermek kapott naponta egy tál meleg ételt a leghosszabb iskolai szünetben, így az intézkedés 11 ezerrel több rászorulót ért el, mint 2010-ben. A kormány idén 6,7 milliárd forintot költött a nyári gyermekétkeztetésre, a lehetőséggel 134 ezer gyermek esetében éltek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma májusban és június elején több mint háromezer, hagyományos és elektronikus tájékoztató levelet küldött a térítésmentes ebéd lehetőségéről a család- és gyermekjóléti szolgálatoknak, a települési és fővárosi kerületek jegyzőinek, valamint a kormányhivatalok kormánymegbízottjainak. A szünidei gyermekétkeztetés igénybevételének lehetőségéről a települési önkormányzat jegyzője írásban tájékoztatja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő szülőket, továbbá a kérelem benyújtásához a helyi család- és gyermekjóléti szolgálat segítséget biztosít a szülőknek.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.