Az alsóház ugyan 230-170 arányban elfogadta az autógyáraknak nyújtott 14 milliárd dolláros hitelről szóló törvényt, de a mentőcsomag jövője még távolról sem biztos – írja a Time. A helyzet bonyolultságát az erőviszonyok okozzák és az, hogy a mostanra “béna kacsává” vált Bush elnök nem tudja összefogni a republikánusokat.

A Fehér Ház és a demokraták látszólag közösen dolgozták ki a tervet. Az alku a korábbi javaslattól balra tolódott, a demokraták nagyobb hangsúlyt fektettek a környezetvédelemre. Az alsóház jelentős demokrata többsége könnyen elfogadta a számukra megfelelő jogszabályt. Csakhogy a szenátusban a demokraták csak pár fős többséggel rendelkeznek, itt biztosan nem tudják majd “keresztül verni” azt a törvényt, ami ellen korábban már kifogást emelte a republikánus ellenzék. Bush elnök hiába sürgette a döntést, a republikánusoknak lehetőségük van arra, hogy halogassák a jogszabály elfogadását.

A patthelyzet miatt a Szenátus republikánus és demokrata frakcióinak két vezetője a hétvégén közösen próbál új megoldást találni. Felmerül, hogy “kozmetikázzák” a jogszabályt és például  két részre bontják a javaslatot úgy, hogy egy részét a demokraták, más részét a republikánusok nyújtják be. A demokraták részéről egy magas rangú illetékes úgy nyilatkozott a lapnak: próbálják kissé rugalmasabbá tenni a kereteket, vagyis várhatóan a módosító javaslatoknak is teret engednek majd.

A lap szerint a mai nap bebizonyította, hogy a Wall Streetnek kisegítéséhez hasonló forgatókönyv alakulhat ki. A kongresszus demokrata tagjainak ismét rá kellett jönniük, hogy az elnök nem sok befolyással bír a Szenátusban, vagyis az elnök jóváhagyása egyáltalán nem jelent biztosítékot egy törvény elfogadására.