Az Audi árbevétele 7,3%-kal 13.226 millió euróra nőtt (12.328). Az adózott eredmény- nem utolsósorban a konzekvens költség-optimalizáló intézkedéseknek köszönhetően – 12,3%-kal 658 millió euróra nőtt (586). Az adózás előtti eredmény 510 millió euróra nőtt, ami 1,6%-os növekedést jelent az előző évi 502 milliós eredményhez képest.

Prof. Dr. Martin Winterkorn, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy az eredmény egyértelműen igazolja az Audi termékstratégiáját. Hozzátette, hogy 2005-re első ízben tűzték ki célul 800. 000 autó kiszállítását, 2006-ban pedig nagy reményeket fűznek a Q7 és a vérbeli Audi sportautó érkezéséhez is, mely az Audi Le Mans quattro tanulmány alapjaira épül. Winterkorn kiemelte, hogy 2008-ra kerek egy millió Audi kiszállítását tervezik és ezt követően az évtized végére az Audi átveheti majd a vezető szerepet a prémiummárkák között.

Nyugat-Európa 12 piacán regisztráltak rekord kiszállítást, többek között Nagy-Britanniában jelentős a növekedés: a 45.107 kiszállított Audi 7,9 %-os növekedést jelent. Spanyolországban 20,8%-kal több, összesen 28.674 Audi került az ügyfelekhez, míg Franciaországban 22.571 (+22,3%) és Olaszországban 27.534 (+3,2%) Audi talált gazdára. Németországban 10,4%-kal több Audit szállítottak ki, összesen 126.093 darabot és ezzel egyidejűleg a piaci részesedést 7,5%-ra növelték. Az Audi nyugat-európai piaci részesedését is növelni tudta az előző évi 3,7%-ról 4,2 %-ra, ami szintén rekordértéket jelent.

Az Audi Magyarországon is rendkívül jó eredménnyel zárta az idei első félévet, hiszen 25%-kal több Audit szállított ki az előző év hasonló év időszakához képest, összesen 773 darabot. A legkeresettebbnek az új Audi A4 bizonyult, melyből 233 db (ebből 186 db limuzin, 47 db Avant) került az ügyfelekhez. Az Audi A6 áprilisban átvette kategóriájának vezető helyét, és ezzel jelenleg csaknem 31%-os piaci részesedéssel bír a C szegmensben; a modellből az első félévben 223 darab került az ügyfelekhez. Az A3 Sportback is sikeresen zárta az első félévet 183 kiszállított autóval.