A német Auto Motor und Sport magazin olvasói két kategóriában is a legjobbnak itélték a sportos kisautót. A szavazatok alapján idén ötödik alkalommal választották a MINI-t osztálya legjobb importautójának Németországban, és ugyan ezen a szavazáson immáron negyedszer nyerte el a legjobbnak járó aranyérmet a „kisautók” kategóriában. (A MINI modelleket a BMW csoport oxfordi üzemében állítják elő.)

A MINI mindkét kategóriában hatalmas főlénnyel nyert, hiszen míg a kisautók között a szavazatok 43,8%-át szerezte meg, (több mint kétszer annyit, amennyit a második helyezett), addig az importált kisutók kategóriában, az olvasók szinte csak a MINI-re szavaztak (63,3%). A MINI nyitott változata, a MINI Cabrio az angol What Car? autós szaklap szavazásán érdemelte ki 2005 legjobb kabriójának járó díját, Londonban. A MINI Cabrio olyan riválisok elől nyerte el a megtisztelő díjat, mint a Peugeot 206CC, vagy a VW Beetle Cabrio.

A MINI Cooper Cabrio a nagysikerű keménytetős MINI megjelenése után négy évvel, 2004 nyarán mutatkozott be a közönségnek s nem sokkal később a MINI Cooper S nyitott változata is követte. A minden évszakban egyaránt használható autó vászonteteje automatikusan nyílik és záródik. Nagy-Britanniában mára már több tízezer boldog tulajdonos élvezi a nyitott modell nyújtotta élményt, s ezzel a MINI 2004 utolsó negyedévében a kabrió eladási listán az első helyre ugrott a szigetországban.

Hazánkban csak a nyár végén mutatták be az új kisautót, de a BMW Magyarország reményei szerint a tavasz beköszöntével hazánkban is meglódulnak az eladások.

2004-ben a MINI-ből világszerte összesen 184.357 db-ot értékesítettek (4,5%-al többet, mint 2003-ban), amely abszolút rekord a 40 éve fennálló márka történelmében. Az eladások kb. 10%-át teszik ki a MINI Cabrio modellek.

A hajtási rendszer, a hosszú tengelytáv, a tömegközéppont alacsony helyzete, a kiszélesített nyomtávok, a rendkívül merev karosszériaszerkezet, a felfüggesztések sportos hangolása, a multi-link rendszerű hátsó felfüggesztés és a közvetlen, szervorásegítéses kormányzás mind-mind hozzájárulnak a MINI kiváló vezethetőségéhez, és előrevetítik jövőbeli sikereit. Ezeknek a tulajdonságoknak köszönhető az egyedi gokartos érzés, amellyel az egyedi kisautó akár zárt vagy nyitott változata pillanatnyi kétséget sem hagy afelől, hogy két pont között a legizgalmasabb út mindig a kanyargós.