Emellett a Mazda igazgatótanácsa Hisakazu Imakit (60) választotta meg a vállalat elnök-vezérigazgatójává, helyette pedig John Parker (55) – aki korábban a Ford ASEAN részlegét vezette – a Mazda Motor Corporation alelnöke lett.

A Ford 1979-ben vásárolta meg a Mazda részvényeinek 25 százalékát, amit 1996-ban 33,4 százalékra növelt. Lewis Booth 2002-ben került a Mazdához, ezt megelőzően a Ford ázsai–csendes-óceáni és afrikai részlegeit vezette. Korábban dolgozott Dél-Afrikában, Ausztráliában, Új-Zélandon és Indiában is.

A szakember 1978-ban lépett be a céghez pénzügyi területre, majd különböző vezetői posztokat töltött be Nagy-Britanniában és Németországban. John Parker 1965-ben, Dél-Afrikában kezdett a Fordnak dolgozni, 1989-ben Ausztráliába került termékfejlesztésért felelős alelnökként. Később a Ford India elnöke volt 1994 és 1998 között, majd Tajvanon vezette a képviseletet két évig.

Martin Leach, a Ford európai részlegének eddigi elnöke és ügyvezető igazgatója mindössze egy hónappal azután mondott le, hogy a világ második legnagyobb autógyártó cége közzétette második negyedéves eredményét, mely szerint Európában – a Jaguar és Volvo luxusmárka eredménye nélkül – 525 millió dolláros adózás előtti veszteséget ért el – írta a Financial Times.

Tavaly ugyanebben az időszakban a veszteség még csak 18 millió dollár volt. A negatív rekordnak számító eredményt a cég a kontinensen dúló árharccal, az olcsóbb márkákra való áttéréssel és a gyengélkedő piaccal magyarázza. Leach az elmúlt két hét alatt már előzetes megállapodásra jutott a FIAT Autóval, hogy az elnök-vezérigazgatói poszton felváltsa a jövőre nyugdíjba vonuló Giancarlo Boschettit – jelentette a Reuters.

A hírügynökség értesülése szerint a FIAT júliusban kért fel egy párizsi székhelyű fejvadász céget Boschetti utódjának kiválasztására, amelynek listáján Leach mellett a Peugeot egyik ügyvezetője is szerepelt.