A program immár másodízben kerül megvalósításra a két szervezet támogatásával. A kampányban kiemelt üzenetként jelenik meg az a hőmérséklethatár, amely alatt már érdemes téli gumira váltani. Éppen ezért a jól bevált koncepció folytatásaként ezúttal is a „+7 celsius fok” kerül a középpontba. A program stratégia célja a szemléletváltás. A gyakorlati tapasztalatok szerint ugyanis az autósok kivárják az első hó megérkezését és – jó esetben- ekkor kezdik el gépjárművük felkészítését a télre. Sokan azt sem tudják, hogy a téli abroncsok nemcsak mintázatukban térnek el a nyáriaktól, hanem anyagösszetételben is. A téli gumiabroncs még a leghidegebb időben is rugalmas marad, míg a nyári már 7 celsius fok alatt keményedni kezd, és megbízhatósági paraméterei a hőmérséklet csökkenésével erősen romlanak. Téli útviszonyok között, 50 km/órás sebességnél a fékút akár kétszerese is lehet a nyári gumikkal közlekedő autó számára.

Legtöbben még sem mérlegelnek reálisan. Téli körülmények között a balesetveszély hatszor nagyobb, mint nyáron! Sok esetben egy autóba szerelhető CD játszó nagyobb költséget jelent, mint saját és családtagjaink biztonságára fordított abroncsok megvásárlása.

Ebben az évben a kampányt erősíti egy új Internetes portál is, ahol a hasznos tudnivalókat találhatnak a téli autózásról, valamint aktuális információkat a legismertebb gumiabroncsmárkákról. Most a www.teli-gumi.hu –ra keresztelt honlapon november 30-ig értékes nyereményekért játszhatnak az odalátogatók.