A Volvo 2007-ben összesen 1418 járművet értékesített hazánkban, míg 2006-ban 1245 gépkocsit helyezett forgalomba. A vállalat reményei szerint idén is folytatódni fog ez az igen pozitív tendencia, hiszen nyár végén hazánkban is bemutatkozik a formabontó megjelenésű új városi Volvo terepjáró, az XC60-as modell.

Az értékesítési hálózat folyamatos bővítése mellett a megújult S40-es
és V50-es népszerűsége, valamint a 2007-ben bemutatott Volvo modellek
is meghatározó szerepet játszottak az elmúlt esztendő sikereiben. Az év
elején megismert, merész formatervet kedvelő vásárlóréteg igényeinek is
megfelelő Volvo C30-as modellből 2007 decemberéig 230 darab talált
gazdára Magyarországon. Az új V70 és XC70 modellek augusztustól a hazai vásárlók számára is elérhetőek. Annak ellenére, hogy 2007-ben a V70-es és az XC70-es modellek értékesítésére mindössze öt hónap állt a vállalat rendelkezésére, az előbbiből 23 darabot, az utóbbiból pedig 33 darabot helyeztek forgalomba a múlt hónap végéig.

A Volvo 2007-ben értékesítési hálózatát is tovább bővítette. Tavaly új
tulajdonos vette át a szegedi Volvo kereskedés vezetését, valamint új
márkakereskedés nyitotta meg kapuit Tatabányán és Békéscsabán. A két
új márkakereskedéssel együtt már 15-re növekedett a magyarországi
Volvo kereskedések száma.