A frankfurti autószalonon bemutatott, frissített típusok egy leheletnyivel sportosabb formát öltöttek. A háromajtós méhsejt mintázatú, az ötajtós pedig hármas osztású hűtőrácsot kapott, valamint a megszokott első fényszórókat kiviteltől függően két- vagy háromlámpás, projektoros egységek váltották fel. Bővült a motorpaletta is, hiszen a Civic megkapta a CR-V-ből származó 160 lóerős, kétliteres i-VTEC erőforrást, valamint a “2003-as Év motorja” versenyen két kategóriában is győztes 1.3 i-DSI VTEC-et (Civic IMA), amely a

hozzákapcsolt villanymotor segítségével egy 1.6-os teljesítményszintjét produkálja, rendkívül alacsony fogyasztás mellett. Nem maradnak csemege nélkül az S2000 rajongói sem. A japán gyártó hatalmas energiát fektetett az eddig sem “vérszegény” roadster műszaki és esztétikai továbbfejlesztésébe. A korábbi kétezres VTEC hengerűrtartalma kétszáz köbcentivel nőtt, s bár a 240 lóerő maradt, a gyorsulásra és végsebességre vonatkozó adatok javultak. Ehhez járul nagyban hozzá, hogy a legnagyobb nyomaték már 6500-as fordulatnál rendelkezésre áll, a motorelektronika azonban a régi S2000-től eltérően nem 8200, hanem 9000 fordulat/percnél szabályoz le.