A rendszert az ősz folyamán Magyarországon is bevezették. A Goodyear a német márkakereskedők bevonásával végzett rövid tesztprogram után 13 hónappal ezelőtt már élesben mutatta be a Tire Online Service szolgáltatást. A kezdeti 1000 fős kereskedői létszám dinamikusan növekedett; így egyedül szeptemberben és októberben több mint 1500-an csatlakoztak a szolgáltatáshoz.

Mivel a rendszer valamennyi országban azonos felépítésű külső és belső elemekből építkezik, a jövőben egyszerűen bővíthető és fejleszthető. „Kezdettől fogva egy olyan gyors és könnyen kezelhető online alkalmazás megteremtése volt a célunk, amellyel a velünk történő üzletkötés egyszerűbb, mint a konkurenciával. Mielőtt a kereskedőinknek a rendszert bemutattuk volna, aktívan gyűjtöttük a tapasztalatokat a tőlük, valamint a társult kereskedelmi egységektől és számos ügyfélszolgálattól is. Összességében tehát nagyon sok visszajelzést vettünk figyelembe. Jelenleg a kezdeményezésünk úttörőnek számít Európában, azonban ezen a ponton nem állunk meg: a pozíciónk további erősítése érdekében további kezdeményezésekkel rukkolunk elő a következő hónapok során.” – nyilatkozta George Rietbergen, a Goodyear európai, közel-keleti és afrikai eBusiness-igazgatója.

A TireOnlineService segítségével a kereskedők valós idejű internetes rendeléseket intézhetnek Goodyear teljes termék portfoliójára, így a Goodyear márka mellett a Dunlop, Fulda, Sava és Debica márkákra is. Ráadásul mindezt pedig éjjel-nappal megtehetik, függetlenül a tartózkodási helyüktől. A rendszer mindenkinek egyedi információt nyújt a rendelés állapotáról, az utánrendelésekről, az ügyfélstátuszról és a felhasználói adatokról.

A TireOnlineService rendszernek köszönhetően a forródrót-központok munkatársai a felszabaduló időt a rutinjellegű adminisztratív hívások intézése helyett hatékonyabban fordíthatják egyéb ügyekre, így például tanácsadásra. Az online alapon intézett rendelések egyedül októberben túllépték a harmincezres számot, amelynek keretében a cég több mint 250.000 gumiabroncsot értékesített. A Goodyear-Dunlop törökországi kereskedelmi képviselete – noha csak 5 hónapja csatlakozott a rendelési rendszerhez – az összes értékesítésének 23%-át intézte a TireOnlineService-en keresztül, míg ez a szám Svédországban 20%-ot ért el