A Passat sofőrje vészfékezett, majd üldözőbe vette a skodást és mindenáron megállásra akarta kényszeríteni. Előzött, fékezett, integetett, és hasonló trükköket vetett be ennek érdekében. Végül egy étterem előtt úgy állt meg, hogy a skodás ne tudjon továbbmenni, majd kipattant a járműből és nekirontott a Skoda sofőrjének.

A skodás észlelte a bajt, megpróbált védekezni több kevesebb sikerrel, sikerült lefognia a támadót, aki tétlenségében arra kérte a sofőrt, hogy engedje el őt. Azonban miután kiszabadult, ismét támadásba lendült, megrúgta a Skoda vezetőjének feleségét is, végül dühében többször belerúgott az ellenfél járművébe, majd dolga végeztével párjával együtt – aki végig drukkolta a küzdelmet és bátorította az “igazságosztót” – eltávozott a helyszínről.

A történtek végére a rendőrség tett pontot, amikor a Skoda tulajdonosának bejelentése alapján megállították és igazoltatták a  gépkocsikban ülő személyeket. A Passatot vezető gödi férfi állítása szerint azért dühödött fel annyira a történtek kapcsán, mert a kisgyereke és a párja is a járműben ült amikor majdnem baleset érte őket, úgy látszik azonban az már nem zavarta, hogy a gyermeke is szereplője volt apja brutális színjátékának.