A kolumbiai versenyző 1998-ban megnyerte a Formula 3000-et, és a világ legfiatalabb CART bajnoka is. 2001-től versenyzik a Formula 1-ben, azóta 11 pole-pzíciót sikerült szerznie, az idei szezont harmadik helyen felyezte be.

A McLaren csak későbbi időpontban teszi közzé, hogy kik alkotják majd a 2005-ös csapatot, addig David Coulthard és Kimi Raikkonen dirigálja a Mercedeseket.

– Versenyeket és világbajnokságot akarunk nyerni, így már a jövőt kell terveznünk – kommentálta a döntést Ron Denis csapatfőnök. Annak a lehetősége, hogy olyan emberrel szerződjünk, mint Montoya, túl jó volt ahhoz, hogy kihagyjuk, és a lelkesedés is hatalmas már 2005-tel kapcsolatban – folytatta. Természetesen addig minden figyelmünket 2004-re fordítjuk – mondta Denis.

– Beleborzongok, ha arra gondolok, hogy a McLarennél versenyezhetek. A csapat hihetetlenül erős, és nagy hagyományokkal is rendelkezik. Ez óriási lehetőség számomra, és tényleg nagyon várom, hogy a világ egyik legjobb autóját vezethessem. De addig az a célom, hogy 100 százalékosan szerepeljek 2004-ben, és megnyerjem a világbajnokságot – nyilatkozta Montoya.