Varró László, az olajipari társaság vezető közgazdásza kiemelte azt is: a jelenlegi jegyzésárakat figyelembe véve a korábban jelzett 270–275 forintos benzin-, illetve 260 forint körüli gázolajár optimista előrejelzés volt, azóta ugyanis ennél magasabb árak alakultak ki a kutaknál.

Pedig az autósok egyre inkább az olcsóbb üzemanyagokat keresik – legalábbis ez vonható le a legnagyobb hazai forgalmazók idei első féléves értékesítési adataiból. A hazai töltőállomások több mint háromnegyedét, 916 kutat üzemeltető „színesek” öszszesített forgalmában 0,8 százalékpontos csökkenést tapasztalható a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint. Amíg a benzinből 5,2 százalékkal mérséklődött az összfelhasználás, addig a gázolaj iránti fokozódó kereslet 5,1 százalékos pluszt mutat a megelőző év hasonló időszakához képest, mintegy alátámasztva a dízelüzemű járművek egyre javuló eladási statisztikáit.

A legnagyobb forgalmazó, a Mol Rt. töltőállomásain ennél is nagyobb, tíz százalékot megközelítően növekedtek a gázolajeladások, miközben benzinből 1-2 százalékkal kevesebbet adtak el. Ezt Varró László, az olajtársaság vezető közgazdásza korábbi nyilatkozatában azzal magyarázta, hogy a gázolaj nem árérzékeny termék, felhasználói körében 80-90 százalékos a cégek, intézmények aránya. Hozzátette: a reálkeresetek az üzemanyagárat meghaladó ütemben növekedtek az utóbbi időben, így gyakorlatilag minimális azok száma, akik egy-egy áremelés után úgy döntenek, hogy leállítják autójukat.

Ami a különböző oktánszámú benzinféléket illeti, itt markáns átrendeződés figyelhető meg az első féléves adatok alapján. A 91-est tavasz óta már nem forgalmazzák, a 95-ösből a fogyasztás minimálisan, 1,1 százalékkal csökkent, míg a 98-as eladásai 23,5 százalékos visszaesést mutatnak. Ezt szakértők azzal magyarázzák, hogy az üzemanyagok látványos drágulása miatt egyre többen extra helyett inkább 95-öst tankolnak, mondván, a kocsi azzal is elboldogul.

A 95-ös forgalmában ezek a vásárlók „pótolják” valamelyest a multiktól elpártoló árérzékenyebb autósokat, akik újabban az üzemanyagot 8-10 forinttal olcsóbban adó diszkontkutakat keresik fel. A diszkontkutak többsége, illetve a független töltőállomások nem tagjai a MÁSZ-nak, így a náluk vásárolt üzemanyag mennyiségéről nem állnak rendelkezésre megbízható adatok.