A látványos új épületegyüttesben rendezett ünnepség keretében Dr. Wendelin Wiedeking, a Porsche AG igazgatótanácsának elnöke köszöntötte Peter Straubot, a parlament elnökét, Günther Oettinger baden-württembergi miniszterelnököt, Heribert Rech belügyminisztert, Dr. Wolfgang Schuster stuttgarti főpolgármestert, valamint a Porsche és a Piëch család megjelent tagjait, illetve a további mintegy 200 meghívott vendéget.

Wiedeking beszédében a vállalat székhelyén nyílt Porsche Múzeum különleges jelentőségét hangsúlyozta: „A Porscheplatzon épült új múzeum egyben társaságunk új névjegye is. A jövőben ugyanis nemzetközi ügyfélkörünket éppúgy itt fogadhatjuk majd, mint a világ minden részéről érkező látogatóinkat, akik részben ugyan maguk nem Porschéval járnak, ám sportautóink mindenkor rajongással töltik el őket. Míg az épület merész architektúrája a Porsche egyedülálló, magabiztos és a jövőre összpontosító egyéniségét tükrözi, az üzemképes sportautókból álló „gördülő kiállítás” mindenkor élettel tölti meg a vállalat oly gazdag történelmét.“ Az igazgatótanács elnöke hozzátette: „A múzeumot nemcsak kiállítási épületként, hanem a Porsche és a nagyközönség között folytatott állandó dialógus eszközeként, kommunikációs helyszín gyanánt is kívánjuk használni.“

Összesen 5.600 négyzetméternyi kiállítóterületén a modern komplexum mintegy 80 történelmi jármű, s a vállalat történetének több, mint 200 gondosan elrendezett kiállítási tárgya számára kínál helyet. A rendezvényekhez impozáns tetőteraszra nyíló, tágas konferenciatermek állnak rendelkezésre. A kiállítási területbe integrált „Christophorus“ exkluzív étterem Stuttgart színvonalas gasztronómiai kínálatát bővíti. A múzeum emellett a Porsche Történeti Archívumával a sportkocsigyártó teljes történelmi spektrumát egyetlen, központi helyszínre összpontosítja. Az üvegfalú múzeumi restaurátorműhelyben dolgozó specialisták pedig gondoskodnak arról, hogy a kiállítási példányok, illetve az ügyfelek történelmi sportautói mindenkor teljes szépségükben jelenhessenek meg.

Dr. Wolfgang Porsche, a Porsche AG felügyelő bizottságának elnöke a sportkocsigyártó azon feladatát emelte ki, hogy hűen ápolja az alapítók és életművük emlékét: „Nagyapámat és apámat igazi úttörők módjára, mérnökként és vállalkozóként egyaránt az autó iránti szenvedélyük vezette. Munkásságuk, s amivé utódaik mindazt fejlesztették, itt hiteles dokumentálásra kerülhet“ – fejtette ki Porsche. Meglátása szerint az új múzeum megnyitásával a stuttgarti vállalat azon törekvésének kíván eleget tenni, hogy a sportos autózás élményét a jövő generációi számára is megőrizze.

A tiszta fehér múzeumépület, amelynek kiállítási területe mindössze három pilléren nyugodva valósággal lebegni látszik, merész architektúrájával már építése három esztendeje alatt is felkeltette a szakma érdeklődését. Roman Delugan, a bécsi Delugan Meissl Associated Architects irodától – akinek terve 2005 januárjában végül megnyerte a pályázatot –, már a kezdetektől fogva a látogatókat kívánta a középpontba állítani: „Az architektúrát nem csupán mint épületet kell szemlélni, hanem az emberekre testileg-lelkileg ható alkotásként is. E múzeum mindenki számára testközelből teszi átélhetővé a Porsche világát.“

A Porsche legalább 200 ezer látogatóra számít évente. Már a gyár területén működő, alig 20 jármű számára helyet kínáló korábbi múzeumot is mintegy évi 80 ezren keresték fel. A Porsche AG történeti gyűjteménye összesen több mint 400 verseny- és sportautót számlál. Mivel csaknem mindegyik kiállítási modell veteránversenyeken is indul, a „gördülő múzeum” különlegességei folyamatosan változnak, így az ismételt látogatások is új és érdekes élményekkel szolgálhatnak.

Az új Porsche Múzeum hétfő kivételével naponta 9-től 18 óráig várja látogatóit. A felnőttjegy ára 8 euró, míg a 14 év alatti gyermekek felnőtt kíséretében ingyen látogathatják a kiállítást.