Az első évben, 1991-ben még csak Németország legjobb 7000 versenyzője szerepelt az 51 viadalból álló sorozaton. Azóta óriási fejlődésen ment keresztül az Audi quattro Kupa. Tavaly csatlakozott a résztvevők népes táborához Costa Rica, Venezuela és Törökország, s így már 38 országban, mintegy 80 000 amatőr golfozó küzdhet a helyezésekért. Magyarországon, június közepén érkezett jubileumához az Audi quattro Kupa, hiszen ezen a hét végén már ötödik alkalommal rendezték meg – ezúttal is a tatai Old Lake klubban – a nagy hagyományokkal bíró amatőr verseny nemzeti döntőjét. Mindennél többet elmond az érdeklődésről az a tény, hogy az esős, rossz idő ellenére is 88 versenyző állt rajthoz Tatán.

Talán nem véletlenül, hiszen roppant népszerű a golfozók körében az Audi quattro Kupán meghonosodott versenyzési forma. A résztvevők párosával szerepelnek, vagyis felváltva ütnek, és az eredményeik összeadódnak. Nos, a nehéz, esős talajon rendezett döntőben remekül helytállt a mezőny, a végső győzelmet a végig kiegyensúlyozott formában szereplő Lugosi Balázs, Székely Tamás duó szerezte meg. A győztesek egyúttal jogot nyertek arra, hogy idén októberben rész vegyenek a londoni Audi quattro Cup nemzetközi döntőjén.