Az alapítvány az elmúlt időszakban már több rendezvény társszervezőjeként, illetve támogatójaként segített már rászorulókon, vagy tette tiszteletét fontos eseményeken. Ezen a hétvégén, a Mónosbéli Gyermekotthonnak rendeznek gyűjtést, és szervezetten meglátogatják őket.

Kiváló alkalomnak ígérkezik, hogy a Bükk határában, Egertől 20 kilométerre lévő otthon meglátogatását, a jótékonyságot, összekössük egy kellemes túrával. A „dévai” túrák szervezőjeként tudom, hogy mekkora élményt adhat egy ilyen jellegű megmozdulás a résztvevőknek. A helyszínen a gyerekek műsorát fogjuk megtekinteni, átadjuk az összejött összeget (tudjátok: 1 tank benzin ára!), valamint lehetőség nyílik a gyerekek megmotoroztatására is. (Ezért a plusz bukósisakot ne felejtsétek otthon!) Természetesen mindennemű apró ajándék nagy örömet okoz ott, ahol az otthon lakói a legkisebbektől, a kisfelnőttekig megtalálhatóak. Az intézmény 52 lakója az előrejelzések szerint nagyon nagy várakozással van az érkező motorosok felé, szóval, aki csak teheti, az csatlakozzon a rendezvényhez!
A látogatás után azok a motorosok, akiknek van kedve egy közös esti bulihoz, azok csatlakozhatnak, a bélapátfalvai motoros találkozó felvonulásához, illetve kedvezményesen, 2500 Ft helyett, 1000 Ft-ért részt vehetnek a rendezvényen.
A nap folyamán természetesen lehetősége nyílik bárkinek arra is, hogy kérdésit feltegye az alapítvánnyal kapcsolatban.

Menetrend, találkozó pontok: a http://www.motorozz.hu oldalon olvashatók a túrák közt, mint MOTaMOT első magyarországi jótékonysági túra.

Mindenkit nagy szeretettel vár a MOTaMOT csapat!
Bujdosó Janó, Pápay Bálint, Rimóczi Béla