Mint azt Tim Tozer, a cég európai elnöke kifejtette, a 2003-as évben értékesített 208 ezer autóhoz képest 2004-ben 226 ezret sikerült eladni. A fenti eladási adat egyébként természetesen nem kizárólag az uniós országokra vonatkozik, sőt. Az eladások emelkedésében elsősorban az orosz, ukrán és nagy-britanniai piacok lendületes emelkedése játszott fő szerepet, a hagyományosabbnak számító német, olasz, vagy francia piacokon kisebb-nagyobb mértékű visszaesés volt tapasztalható. Persze az is igaz – tette hozzá nyilatkozatában az elnök –, hogy ezekben az országokban minden egyéb márkából kevesebb fogyott, és a visszaesés ezekben az országokban a teljes személyautó piacot sújtja.

Tim Tozer Tim Tozer

A Mitsubishi egyes modelljeiről az elnök az alábbiakat hozta nyilvánosságra: Az új Lancer 2003-as debütálása óta a márka legkeresettebb modellje lett. Több mint 37 ezer darabot adtak el belőle a 2004-es évben. Az emelkedő eladások elsősorban az orosz piacnak köszönhetők. Úgy tűnik, elsősorban a klasszikus szedán kialakítást kedvelik az ottani vásárlók. Ebben az országban a Lancer az elsők közé került az importált autók között.

Az L200-as, vagy más néven Pajero Pickup az eladások tekintetében a második helyet vívta ki majd 37 ezres darabszámmal. Megőrizte kulcspozícióját az európai pickup piacon dizájnjának, magas használati értékének és kiváló reputációjának köszönhetően. Az Egyesült Királyság bizonyult az L200-as legerősebb felvevő piacának, ahol 12 ezer értékesített autóval a Mitsubishi legkeresettebb modellje is lett egyben, 36%-os piaci részesedésével az első helyre kerülve.

A Grandis 2004 áprilisában mutatkozott be Észak-Európában, és ügyes dizájnjával, az MPV kategória újragondolásával, dinamizmusával és okos, „Hide&Seat” flexibilis üléskoncepciójával rögtön meghódította közönségét. A 2004-es évben elért 5325 darabos eladás nagymérvű növekedése várható, hiszen új típusról van szó, amely 2005-ben a Volkswagen dízelmotorjával kiegészítve bizonyosan meghódítja majd Európa többi részét is.

Az új Colt volt az a modell, amelynek a Mitsubishi Európa 2004-ben talán a legtöbb figyelmet szentelte. Az autó az Európai B szegmens számára készült, így kihívást jelent a piac 85%-a számára. Olaszországban, ahol a potenciális vásárlók 34%-a 40 évnél fiatalabb, a Colt eredeti célcsoportját sikerült elérni az autóval. Még Németországban is sikerült megnyerni a potenciális vevők jelentős részét, ahol a Colt-vásárlók hagyományosan idősebbek. Összességében 2004 májusa és decembere között 20452 darab Colt talált vevőre, ami a rövid intervallumhoz és ahhoz képest, hogy új modellről van szó, igen jó adat.

A Mitsubishi 2005-ben intenzívebb értékesítési stratégiát folytat. Kelet-Európában új, hosszú távú koncepcióban gondolkodik. Mint minden cég, a Mitsubishi is levonta a következtetéseket az EU bővítéséről, és Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, valamint Magyarországon új importőrrel kötött szerződést. Ezzel párhuzamosan a Balti államokban (Lettországban és Litvániában) is növelte potenciálját, és Romániában is a korábbi mennyiség többszörösét adta el.

Tim Tozer beszámolójában hozzátette: a Mitsubishi család mindenképpen derülátó, hiszen értékesítésünket sikerült csaknem 9%-al növelni. Konszolidáltuk piacainkat, és kijelöltük tennivalóinkat. A Mitsubishi Motors hagyományos értékeire támaszkodva, mint a minőség, tartósság és stílus, megerősítve olyan modellekkel, mint a Grandis dízelváltozata és a Colt CZ3 és CZT, meggyőződésem, hogy 36 importőrünk és 2950 viszonteladónk segítségével elérhetjük 2005-ben a 250 ezres eladott darabszámot.