A magyar diákok lelkesedése, valamint a téma iránti fogékonysága példaértékű, hiszen a hétéves múltra visszatekintő környezetvédelmi versenyben az idei az első olyan esztendő, amikor hazai tanulók is pályázhatnak.

Megelőzve az Egyesült Államokat, hazánkból a harmadik legtöbb
regisztráció érkezett eddig, mely a lakosság arányát figyelembe véve
világviszonylatban a legmagasabb jelentkezési arány. A versenyt
világszerte nagy érdeklődés övezi, hiszen a huszonkilenc magyar
csapattal együtt, már több mint kétszázötven ifjú környezetvédő csoport
nevezett be a megmérettetésre. A legtöbben várhatóan Törökországot,
illetve Indiát képviselik majd a pályázaton, hiszen előbbiből hetvenegy,
utóbbiból harminckilenc csapat jelentkezett mostanáig. A projektben
részt vevő diákközösségek száma még nem végleges tekintve, hogy a
pályázati anyagok leadási határideje 2008. január 31-e.

A Volvo Adventure-re 13 és 16 év közötti fiatalok jelentkezhetnek 2-5
fős csapatokkal, a diákokat, egy tanárt is segítheti. A versenyen
részt vevő gyerekeknek egy, a lakókörnyezetükben fellelhető
környezetvédelmi problémára kell megoldást kidolgozniuk, melyet utána
meg is kell valósítaniuk. A pályázatnak a kutatás és tervezés mellett a
probléma megoldásának menetét és annak eredményeit is tartalmaznia
kell.

A diákoknak nem kell bonyolult és lehetetlen feladatokat teljesíteniük.
A Volvo Adventure célja nem az, hogy elijessze a gyerekeket a
környezetvédelemtől, hanem éppen ellenkezőleg, a verseny fel
szeretné hívni a fiatalok figyelmét arra, hogy mennyit tehetnek ők maguk
is a világ és jövőjük védelméért.

A csapatok továbbra is regisztrálhatják részvételi szándékukat a
www.volvoadventure.org oldalon, illetve a kész pályázati anyagaikat
is ugyanerre az oldalra kell feltölteniük 2008. január 31-ig. A lezárt
projekteket ezzel párhuzamosan a Volvo Autó Hungáriában Lőrincz
Barbarának is el kell juttatniuk, a blorincz@volvocars.com e-mail
címre. Az érdeklődők erre a címre kérdéseiket, kéréseiket is
elküldhetik, de jelezhetik ezeket a +36 1 238 8112-es telefonszámon
is.

A beérkezett projekteket először egy magyar zsűri bírálja el, majd azt
követően nemzetközi zsűri dönt arról, hogy mely csapatok prezentálhatják
pályázataikat 2008. májusában az öt napos svédországi döntőn. A
pályázatokat a hazai zsűri dr. Juhász Árpád neves geológus
elnökletével, valamint dr. Csobod Éva, a Regionális Környezetvédelmi
Központ (REC) igazgatójának és Bodrogai Gábor, a Volvo Autó Hungária
ügyvezető igazgatójának részvételével fogja értékelni.

További információ a pályázatról, a jelentkezés menetéről, valamint a
győztes projektekről a

www.volvocars.hu/_promotional/volvoadventure.htm

illetve a www.volvoadventure.org oldalon található.