A hibrid busz prototípusa várhatóan egy-másfél éven belül készül el, annak fejlesztése több száz millió forintba kerül. A busz – elektromos és hagyományos energiaellátású jármű – Hatvanban áll majd forgalomba. A belvárosi szakaszt kizárólag elektromos hajtással tenné meg, ami gyakorlatilag zajtalan, károsanyag-kibocsátás nélküli közlekedést jelent.

Kossa György, az Inter Tan-ker Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a 12 méteres autóbusz karosszériáját a NABI készítette el, a hajtáslánc tervezése, gyártása, beépítése pedig a Ganz Transelektro Közlekedési Rt., illetve az Inter Tan-ker Kft. nevéhez fűződik.

Az igazgató hozzátette, hogy a hibrid busz közlekedtetésével a környezeti terhelés – zaj, káros anyag kibocsátása – 10–30 százalékkal csökkenthető. Nem mellékes szempont, hogy az energiafelhasználás hatásfoka viszont 5-10 százalékkal növekedhet – köszönhetően az energia-visszatáplálásnak –, miközben az üzemeltetési, üzembentartási költségek mintegy 30 százalékkal mérsékelhetők. Az ügyvezető igazgató úgy fogalmazott, hogy a hibrid busz ára nem sokkal magasabb a normál buszokénál, a különbség azonban gyorsan megtérülhet.

A konzorcium tagjai arra számítanak, hogy amennyiben a hatvani tapasztalatok kedvezőek lesznek, úgy e jármű iránt más közlekedési vállalatok – például BKV, Volán-cégek – is érdeklődnek majd.

A buszgyártásnál magyar beszállítókra is számítanak. Kedvező fogadtatás esetén elképzelhető, hogy Hatvanban a konzorcium több milliárd forintos beruházással egy összeszerelő üzemet is létesít majd. Az ügyvezető kiemelte, hogy szerinte a tömegközlekedésüket modernizáló vállalatok a buszbeszerzéshez uniós pályázati forrásokat is igénybe vehetnek.

A tömegközlekedésben használható úgynevezett hibrid busz üzemeltetésével csökkenthetők a környezeti ártalmak, a költségek, s javulhat az energiafelhasználás hatásfoka is.