A Fiat és a PSA együttműködéséből született autót a törökországi Bursában, a Tofas gyárban szerelik össze – csakúgy, mint Fiat Dobló modelleket. E hónapban Franciaországban kezdik meg az árusítást, augusztustól pedig Ausztriában, Lengyelországban és Magyarországon is kapható lesz. A hármasikrek közül a Fiat elsőként vezeti be a gazdag felszereltségű, igazi személyszállító verziót, közel fél évvel megelőzve a PSA csoport megfelelő modelljeit. Olaszország, Németország és Svájc ezután következik, októbertől pedig, már Hollandiában, Írországban és Belgiumban is forgalmazzák majd. Nagy Britannia és Dánia kereskedéseiben jövő évtől találkozhatunk az új modellel.

Az Olaszországban körülbelül 13 000 eurós alapáron forgalomba kerülő Fiorino Qubo egy egyszerű, mégis forradalmi koncepció eredménye. A szabadidő-autókon túlmutatva, az egyterű járművek tulajdonságaival, valamint különleges egyéniségével, praktikusságával és sokoldalúságával a legkülönfélébb igényeket képes kielégíteni. Kategóriájából kiemelkedve a családoknak és a fiataloknak éppúgy megfelelő partner, mint az élvezetes autózásra vágyó vásárlóknak. Egyformán jó társ a szabadidő eltöltéséhez és utazáshoz, mivel környezetbarát és takarékos is.