Ezzel a kijelentéssel Csanádi Csaba igazgató cáfolta az egyik napilapban értesüléseit, miszerint jóval olcsóbb lenne, ha több külsős céggel javíttatnák az úthibákat. Idén a korábbiakhoz képest 25 százalékkal több kátyú keletkezett.

A nagy forgalomú utakon évről évre egyre komolyabb problémát jelent a sok burkolathiba és azok javítása. A szakemberek tájékoztatása szerint az idei úthibákra eredetileg mintegy 1,1 milliárd forintot biztosított a fővárosi önkormányzat. Ez az összeg azonban augusztus végére elfogyott, így az önkormányzat további 300 millió forintot adott azért, hogy biztosíthassák a balesetmentes közlekedést.

A Hiradó.hu úgy tudja, ezzel az összeggel együtt, még mindig nem költöttek többet idén kátyúzásra, mint tavaly. Értesülésünk szerint a balesetveszélyes kátyúkat 24 órán belül megpróbálják helyrehozni a Közterület-fenntartó munkatársai, de mivel naponta 700 újabb lyuk van az utakon, és ennek csak a felét tudják betömni, gyakorlatilag a kátyúk felszámolhatatlanok.