A 20 darab Audi A3 Sportback modellből álló flotta a gyár és a sajtó képviselőinek jelenlétében adták formálisan át az Audi szervizhálózat képviselőinek. Így ezentúl már az utakon is találkozhatunk a magyarországi prémiumkategória legnagyobb országúti szervizautó állományával, mely nemzetközi összehasonlításban is egyedülállónak számít.

Az egész országra kiterjedő szervizhálózat illetve az importőr saját, különleges szervizautója 0-24 óráig rendelkezésre áll az ügyfél igényei szerint. A segélykérő hívás egy központi telefonszámra fut be, amelyet a legközelebbi Audi szerviz felé továbbít a központ. Ha több szerviz is található az adott körzetben, akkor az ügyfél által preferált műhelyhez fut be a riasztás, aki vállalja, hogy a hívástól számított 1 órán belül kiérkezik a helyszínre. A kiszállást természetesen a szerviznél dolgozó munkatárs, szakember végzi, aki szakmai felkészültségével és megfelelő felszereltségével megfelel a segélyszolgálati előírásoknak.

Az országúti flotta felállításának ötletét az ügyféligények szolgáltatták, a korábbi tapasztalatok és felmérések ugyanis azt mutatták, hogy a helyszíni segítségnyújtás az esetek valamivel több, mint 30 százalékában eredményesek lehetnek. A leggyakoribb problémák sorát a lemerült akkumulátor, az indítási problémák vezetik, de a szervizautó segítséget nyújthat biztosítékcsere, izzócsere, a távirányítóban lemerült elem cseréje, üzemanyaghiány vagy defekt esetén is. Amennyiben a helyszíni javítás eredménytelen, a segélyszolgálati munkatárs megszervezi az autó szervizbe szállítását és intézkedik az Audi Mobilitásgarancia által biztosított további szolgáltatások rendelkezésre bocsátásában is.

Ehhez természetesen az autót gyárilag minden, a helyszíni mentésre alkalmas eszközzel felszerelték, így a terelőkúpokon keresztül a villáskulcsokon és a szerelővason át a vízpumpafogóig minden megtalálható benne. Prémium márkához híven ezek az eszközök is a legmagasabb minőséget képviselik, ezért esett az Audi választása a prémium kategóriájú HAZET termékekre. Hasonló szervizautót a világon bármelyik Audi partner rendelhet, jelenleg A3 Sportback, A4 Avant és A6 Avant modellek rendelhetők szervizmobilként, a későbbiekben ez az Audi Q7 modellel bővül majd.

Rendeléskor a partner választja ki a motorvariánst illetve az autó felszereltségét, ami azért is fontos, mert az autó bármikor visszaalakítható, a szervizmobil felszereltsége kiépíthető és áttehető egy másik autóba. Természetesen vannak elemek, amelyek a szervizmobil esetében is kötöttek, mint például a szín vagy a matricázás. Az Audi büszke arra, hogy Magyarország a világon az első ország, ahol valemennyi Audi márkakereskedés rendelkezik Audi szervizmobillal, és a csak márkaszerviz partnerek túlnyomó többsége is ilyen gépkocsit használ a segélyszolgálat ellátásához.

Az első partner május elejétől indította útjára az országúti segélyszolgálatot, a többi partner auditálása azóta is folyamatosan zajlik.