Ennek során újabb három versenyző-jelölt számára vált bizonyossá, hogy ott lehet a Hungaroringen a kilenc legjobb között. Ez a futam is legalább olyan izgalmasnak bizonyult, mint az előző, de ezúttal egy versenyző hölgyet kértünk meg a kevesek közül, hogy mesélje el mit élt át a futam alatt.
Karkus Anita az egyike volt a futam két női versenyzőjének, akinek saját bevallása szerint semmilyen versenyzői tapasztalata sem volt, de a DDC őt is teljesen magával ragadta.
A verseny után Anita így nyilatkozott: “Nagyon jó volt, hisz egyébként is imádok vezetni, bár a verseny teljesen más. Majdnem megütött a guta, hogy nem jutottam tovább a selejtezőkből, ráadásul egy szerencsétlen baleset miatt. Éppen előzni készültem ugyanis a negyedik helyről, amikor az előttem levő kipördült, így már nem tudtam kikerülni, és én is a falhoz csapódtam. Ekkor előztek meg ketten, és én már tudtam, hogy ezt nem fogom tudni behozni. Azon a falon hagytam az idei esélyemet a mexikói döntőre, de jövőre is mindenképp itt leszek.”
“A versenyző férfiak feleségei, barátnői kérdezgettek, hogy mióta csinálom ezt, és alig hitték el, hogy én is csak most ülök először gokartban. Nekik azt mondtam, és minden nőnek javaslom, hogy vetkőzze le félelmeit és próbálja ki milyen a versenyzés, hisz egyáltalán nem lehetetlen bejutni a legjobbak közé, bár maga a részvétel, a versenyzés élménye is bőven megéri.”
A döntőbe továbbjutottak névsora a második forduló után: Bakki Zsolt, Gyürüsi Zoltán, Juhász Jusztin, Lippay Péter, Mihály Zoltán, Sarkadi Tamás