Az rali egyik legfontosabb helyszínének számító Mauritániában december 27-én terroristák három katonát megöltek, néhány nappal korábban pedig fegyveresek négy francia turistát lőttek agyon. A Dakar mezőnye kilenc napot töltött volna az országban, a verseny jelentős részét ugyanis általában a sivatagnak ezen a részén bonyolítják le. A szervezők végül úgy ítélték meg, hogy a nyugat-afrikai állam nem biztonságos, új útvonalat pedig ilyen rövid idő alatt ennyire instabil politikai környezetben lehetetlen találni.

A versenyért felelős Amaury Sport Organisation (ASO) vezetői igen nehéz döntést hoztak. Bár a kár természetesen koránt sincs akkora, mint amekkorát egy esetleges terrortámadás okozhatott volna, a szervezők és a csapatok így is rengeteget veszítettek. Az ASO csak a nevezési díjakon több tízmillió eurót bukhat, hiszen a Dakaron összesen 580 jármű állt volna rajthoz, ez versenyzőkkel és kísérőszemélyzettel több ezer embert jelent, az indulásért pedig fejenként tízezer eurót kellett fizetni. Bár a pénz visszafizetéséről nem született végleges döntés, az összegnek legalább egy részét feltehetőleg visszaadják.

Hatalmas, több tízmillió forint a magyar csapatok vesztesége is – jelezte lapunknak Szalay Balázs, az ASO kelet-európai képviselője, az Old Spice Dakar Team pilótája. Mint elmondta: az istállók a nevezési díjon kívül kifizették már a repülőjegyeket, a járművek szállítását, a szállást, és megrendelték az üzemanyagot is. Becslések szerint csak ez utóbbi tízmillió forintot meghaladó tétel, s feltehetőleg még ennél is többet költöttek a csapatok a járművek fejlesztésére.

Egyelőre nem tudni, hogy az istállók a mostani és a következő évi felkészülést miből finanszírozzák majd, hiszen a verseny elmaradásával igencsak kérdésessé vált, számíthatnak-e pénzre a szponzoroktól. Az már szinte bizonyos, hogy Szalayék, illetve a Mol Dakar Team másik öt egysége az olajipari társaságtól jóval kisebb összeget kap, mint ha végigmentek volna a versenyen, hiszen mint azt Ferencz I. Szabolcs, a Mol szóvivője lapunknak jelezte, a vállalat teljesítménytől függően támogatja a Dakaron indulókat.

Nem minden szponzorral kötöttek azonban ilyen – úgynevezett sávos – támogatási megállapodást a csapatok, így a legnagyobb kérdés talán az, hogy az eredménytől függetlenül fizető szponzoroktól kapott pénzzel mi lesz. Szalay Balázs jelezte: minden szerződésben van egy vis maior kitétel, amely az ilyen helyzetekre vonatkozik, s feltehetőleg lesz olyan vállalat is, amelynek vissza kell fizetni a szponzorációs összeget.