A Citroen az SUV-kategória felsőbb rétegét célozta meg, nemcsak az árak kialakításával, hanem a fényűző felszereltséggel is. A C-Crosser egyelőre egy 2,2-es dízelmotorral érhető el, melynek 160 lóerős teljesítménye, 380 Nm-es forgatónyomatéka és 7,3 literes átlagfogyasztása is elismerésre méltó. Az intelligens összkerékhajtás szavatolja az igazi négy évszakos használhatóságot, a sofőr pedig háromféle erőátviteli mód közül választhat. Létezik 2WD, 4WD és Lock üzemmód is. Az autó alaphelyzetben fronthajtású, így kisebb a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás, no és könnyebben kormányozható a gépkocsi. Csúszós, havas felületen célszerű a 4WD állást választani, ha pedig letérnénk az aszfaltozott útról, a Lock menüben másfélszer nagyobb nyomatékot tudunk a hátsó kerekekhez irányítani, mint 4WD-ben.
A csomagtér kategóriájának egyik legnagyobbja (510-1686 l), annak ellenére, hogy 5+2 üléses variációról beszélünk. A poggyásztér padlójából ugyanis két ülés hajtható ki, a hátsó ajtó két részben nyitható, ami a pakolást könnyíti meg. Érdemes alaposan átböngészni a speciális gyári tartozékok listáját, a 8 890 000 forinttól kapható C-Crosserhez ugyanis olyan praktikus tételeket vásárolhatunk, mint a küszöbvédő betétek, a kiegészítő visszapillantó tükrök (vontatáshoz) vagy épp a csomagtér-elválasztó rács.