A General Motors a tőzsdefelügyelet szabályai szerint nyilvánosságra hozza átalakítási terveinek részleteit.

A cég a befektetőknek a kölcsönök részvényre cserélését ajánlja, 28 milliárd dollár összegű hitelt váltanak papírokká – jelenti az AP.

A GM hatalmas kormányzati nyomás alatt áll, így kénytelen konszolidálni nyolc márkáját, ennek áldozatául esik a Pontiac. Az eleinte viharos sikert arató, 83 éve létező autómárka a jövőben “niche brand” lesz, egy-két modellel, a tömeggyártás megszűnik. Az informátorok szerint a cég emellett a korábban bejelentett ötnél is több gyárat zár be.

Április 24-én a harminc éve legnagyobb mértékű keresletcsökkenés miatt a General Motors 190 ezerrel csökkentette a második és harmadik negyedéves termelési tervét – közölték a detroiti sajtótájékoztatón.

Annak érdekében pedig, hogy ne növekedjen az eladatlan járműkészlet, 13 észak-amerikai üzemének működését időlegesen felfüggeszti, és lesz olyan, amely kilenc hétre áll le. Március végén 767 ezer gépkocsi várt a kereskedők megrendelésére, 108 ezerrel kevesebb, mint az elmúlt év azonos időszakában.