„A Volkswagenben birtokolt 30 százalék feletti szavazati részesedésünkkel természetesen abban vagyunk érdekeltek, hogy teljes mértékben gyakorolhassuk szavazati jogainkat” – kommentálta első reakcióként a döntést Dr. Wendelin Wiedeking, a Porsche AG igazgatótanácsának elnöke.

Az Európai Bíróság egyben azt is megállapította, hogy a német szövetségi állam és Alsó-Szászország tartomány számára a Volkswagen törvényben rögzített külön jog – mely szerint amennyiben egynél több Volkswagen-részvényt birtokolnak, két-két képviselőt delegálhatnak a Volkswagen felügyelő bizottságába – szintén ellenkezik az európai joggal. Ezzel a jövőben a Volkswagenre is az általános törvényi előírások vonatkoznak, amelyek szerint a részvényesek felügyelő bizottságbeli képviselőit a részvényesi közgyűlés választja meg.

Az Európai Bíróság továbbá megállapította, hogy a főközgyűlés strukturális döntéseinek meghozatalához szükséges többségnek a Volkswagen-törvényben rögzített, a képviselt részvények arányában 75-ről 80 százalék fölé emelése szintén sérti az európai jogot. Jelen ítéletével a bíróság az Európai Bizottság állásfoglalását erősítette meg, amelynek kifogásai szerint a Volkswagen-törvény egyes kulcsfontosságú elemei korlátozzák a szabad tőkeáramlást.

A Porsche elfogadja, hogy Alsó-Szászország részvényhányada arányában képviseltesse magát a Volkswagen felügyelő biztosságában. Az ellenőrző grémium mindkét Porsche által delegált tagja, Dr. Wendelin Wiedeking igazgatótanácsi elnök és Holger Härter, pénzügyi igazgató, így egyaránt üdvözölné, ha Christian Wulff, Alsó-Szászország tartomány miniszterelnöke, valamint kollégája, Walter Hirche gazdasági miniszter továbbra is a wolfsburgi autógyártó felügyelő bizottságában maradna, amivel a bizalmi együttműködéshez szükséges folytonosság is biztosított volna.