A különböző mértékű kedvezményt biztosító akciók viszont leginkább a kártyákat kibocsátó bankoknak jelentenek jó üzletet, a megnövekedett forgalmon keresztül: az ügyfelek ugyanis csak akkor járnak igazán jól, ha szinte teljesen kihasználják a töltőállomásokon engedélyezett, kedvezményre jogosító vásárlási limitet.

A benzinkutaknál kedvezményeket nyújtó plasztikok közül a Budapest Bank Go! nevű hitelkártyája használható a legszélesebb körben: az ügyfél bármelyik hazai vagy külföldi töltőállomáson 3 százalékos jóváírást kap vásárlásai után, ám a kedvezményre jogosító költések havi összege nem haladhatja meg a 30 ezer forintot. (Ennek megfelelően a tankolásoknál elérhető kedvezmény havi 900 forint.) A kártya nagy előnye viszont, hogy az egyéb vásárlásoknál is 1 százalékos kedvezményt biztosít birtokosának. A Go! kártya az említett kedvezményeket évi 5000 forintos kártyadíj ellenében nyújtja, havi 250 forintos számlavezetési díj mellett.
Az Allianz Bank Autós Kártya névre keresztelt, betéti kártya-konstrukciója némileg eltérő rendszerben működik. A plasztikot jelenleg csak az igényelheti – illetve annak ajánlják fel -, aki 2007. szeptember 30-án már rendelkezett az Allianz Hungária Biztosítónál határozatlan idejű, érvényes casco és személygépjármű-felelősségbiztosítási (nem malus besorolású) szerződéssel és a díjfizetési módja nem ügyfélszámlás. A kedvezményes vásárlás lehetőségét a Budapest Bankhoz hasonlóan minden hazai és külföldi kútnál biztosítja az Allianz, ám az elérhető kedvezményeknél sávokat alkalmaz: a három százalékos jóváírás csak az alkalmanként 15 000 forint feletti költéseknél érvényes, a jóváírásra jogosító költések összegét pedig havi 33 333 forintban maximálták. Az egyéb vásárlásoknál az Autós Kártya is biztosít kedvezményt, hasonló, sávos rendszerben: az egy százalékos maximum eléréséhez 25 ezer forintnál többet kell költenie az ügyfélnek. A kártya nagy előnye viszont, hogy éves díja nincsen, illetve az ügyfél a kártyán lévő összeg után kiemelt, évi 3 százalékos látra szóló kamatban részesül. A kártyával ugyanakkor ATM, idegen bankfióki vagy postai készpénzfelvétel nem lehetséges, ezen kívül nem alkalmas internetes vagy telefonos vásárlásra, továbbá átutalásra sem.

A benzinkutaknál előnyt biztosító kártyák üzletéből nem maradt ki az OTP Bank sem: a hitelintézet az év végéig minden, a Mol kúthálózatán történő vásárlásra 3 százalékos pénzvisszatérítést biztosít az Amex Blue kártyáinál. (Két százalékot havonta, a számlazárásakor, egy százalékot pedig az év végén, minden egyéb vásárlásból származó visszatérítéssel együtt írnak jóvá.)

A K&H Bank a nemrég bevezetett RTL Klub kártyáinál biztosít ilyen jellegű kedvezményeket. A bank érintett ügyfelei 114 hazai Agip-kút valamelyikénél részesülhetnek kedvezményben. Az ügyfél az RTL Klub Visa Classic hitelkártyával literenként tíz forintot takaríthat meg, a Visa Electron betéti- és hitelkártyával pedig 5 forintot.