A Toyota luxusmárkája – nem meglepő módon – idén is az élen végzett a J.D. Power vevőelégedettségi vizsgálatán, aminek során mindegy 90.000 brit tulajdonost kérdeztek meg autójáról. A Lexus ezzel zsinórban az ötödik győzelmét gyűjti be, ami azt bizonyítja, hogy a márkával bizony komolyan számolni kell a hagyományos európai presztízsmárkáknak.

A japánok egyébként a maximális 1000 pontból 848 pontot szereztek, az abszolút legjobb autó pedig (szintén nem meglepetésre) a Honda Jazz lett. A márkák között immáron második éve figyelemreméltóan jól szerepelt a Skoda, idén a tavalyihoz hasonlóan a második helyet szerezte meg mindössze egyetlen ponttal lemaradva a Lexustól (!), míg a harmadik helyre a Honda, a negyedikre pedig a Toyota pályázott be sikerrel.

A J.D. Power vevőelégedettségi felmérésben a megkérdezett tulajdonosoknak a következő szempontok alapján kellett mérlegelniük autóikat: minőség és megbízhatóság (30 százalékkal esik latba), az autó összhatása (dinamizmus, dizájn, kényelem, stb.: 28%), szervízelégedettség (22%), és fenntartási költségek (19%).

A lista – szokás szerint – tartalmaz érdekességeket. A Mercedes-Benz például erősen a nagy átlag alatt teljesített, ami főleg annak fényében ciki, hogy az ősi ellenfélnek számító BMW az ötödik lett és az Audi is befért az első tízbe. A leggyengébben szereplő márka az Alfa Romeo lett, aminek mindössze 734 pontot sikerült összegyűjtenie, de gyengén szerepelt a Fiat, a Peugeot és az angol gyártók, az MG-Rover és a Land Rover is.