Mindenki számára ismeretes, hogy ellopták Talmácsi Gábor Brnoban használt sisakját, melyből csak az az egyetlen darab készült. Talma szerette volna elárvereztetni a bukót és az abból befolyt pénzösszeggel támogatni a Heim Pál Kórházat.

A versenyző és a management is hitt abban, hogy valami csoda folytán, vagy pusztán emberségből mégis csak előkerül a sisak, és megvalósulhat az elképzelés. Sajnos nem így történt. A sisaknak azóta sincs se híre, se hamva. A management október elején nyitott egy bankszámlát az adományok fogadására, de Talma emellett egy másik módon is szeretne még több pénzt összegyűjteni a beteg gyerekeknek, ezért arra gondolt, hogy kalapács alá veti – számára is nagyon kedves – első futamgyőztes sisakját, melyben Mugelloban versenyzett.

A www.talma.hu oldal talma.neteyes.hu részén elindult az árverés, ahol egészen dec. 14-ig lehet licitálni, majd 2005. dec. 16-án, pénteken élőben folytatódik az árverés, a Talmácsi évadzáró party keretein belül, ahol részt vehet a három legnagyobb összeget felajánló személy is. Azon az estén élőben dől majd el, hogy ki lesz az új tulajdonosa a sisaknak. Az addig összegyűlt pénzt, valamint a sisak ellenértékét, közjegyző jelenlétében, ott a helyszínen átadja Talmácsi Gábor a kórház képviselőjének.

A sisak kikiáltási ára: 200.000,- Ft

További felajánlásokat, – melyet szintén a kórháznak gyűjtenek, – az
INTER-EURÓPA BANK RT-nél nyitott HU50 11101105-11938875-04000002
sz. bankszámlán dec. 15-ig folyamatosan fogadják.