A Škoda „bestsellere” a végső döntés során négy vetélytársával szemben diadalmaskodott. A szakértő és ismert személyiségekből álló zsűri az egyes modellek menettulajdonságait, térkínálatát és ár-érték arányát, illetve technikáját, minőségét és kidolgozását értékelte.

Az Axel Springer kiadó „Arany Kormánykerék” (Goldenes Lenkrad) díját első ízben 32 esztendővel ezelőtt ítélte oda, s azóta minden évben kiosztja. A díjat 1999 legjobb új modelljeként a Škoda Fabia elődje is elnyerte, 2004-ben pedig a Škoda Octavia sorozatot tüntették ki vele.

Az új Fabia az 1999 őszi Franfurti IAA alkalmával bemutatott elődje sikereinek folytatója, amely az európai kompaktszegmens markáns tagjaként a szaksajtó összehasonlító tesztjeinek egész során bizonyult a legjobbnak. Mindeddig összesen 1,6 millió vásárló döntött e modell mellett, a Fabia így a Škoda márka 1991 utáni történetében a legnagyobb darabszámban értékesített típusává vált. Az új modellsorozat ismét jelentős fejlődést képvisel, mindenekelőtt a Škoda tradicionális értékei, azaz a térkínálat és az ár-érték arány terén. A praktikus kompaktmodell szériafelszereltségében a négy légzsák, a blokkolásgátló és az elektrohidraulikus szervokormány egyaránt megtalálható.