A mintegy 10 ezer olvasó 39 százaléka sorolta a Volkswagen Caddyt az első helyre, jócskán megelőzve ezzel a konkurenseket, hiszen a modell még a második helynél is kétszer több szavazatot kapott. A lengyelországi Poznanban gyártott új VW Caddy egyébként idén már begyűjtött egy elismerést, amikor egy összehasonlító teszt eredményeként 2004 Legjobb Városi Szállítójárművének választotta egy flotta-üzemeltetőkből álló szakmai zsűri.

Az eredmény alighanem meggyőző lehetett, hiszen a német posta 4500 Volkswagen Caddyt rendelt idén áprilisban. Magyarországon pedig nem sokkal a bevezetés után, 2004. májusban a dobozos változat kiemelkedő, 28% (!) feletti részesedéssel tört a piacvezető pozícióra. A 3,2 köbméteres rakterű járműbe mindenképp könnyű a rakodás. A szériában kínált jobboldali tolóajtó mellé akár a másik oldalra is rendelhető tolóajtó.

A 750 kilogrammos terhelhetőség egyenesen élenjárónak számít a kategóriájában. A VW Caddy 1.4 (75 LE) és 1.6 (102 LE) benzines, valamint 2.0 PD SDI (70 LE) és 1.9 PD TDI (104 LE) motorral elérhető, akár 7 személyes személyszállító változatokban (Kombi és Kombi LIFE) is.