Ez a kivételes tesztprogram egész Európát átfogja. Az akciót Genfben, az Autószalon sajtónapján jelentette be Fritz Henderson a GM Europe elnöke. Mint mondta: „Szeretnénk megmutatni potenciális vásárlóinknak milyen jelentős utat tett meg az Opel az elmúlt években a minőség fejlesztése terén. Erre nincs jobb módszer, mint az ha valaki ezt saját maga tapasztalja meg úgy, hogy beül egy általa választott Opelbe és azt három napig sajátjaként használja.”

Magyarországon 200 tesztautó vesz részt a Nagy Opel Próbában, ami elvben azt jelenti, hogy akár 6.000 háromnapos tesztelés is belefér a három hónapba. Az érdeklődők március 28-tól jelentkezhetnek, mégpedig háromféle képpen:

az Interneten a  www.opel.hu/anagyopelproba weboldalon,
a 06 40 27 27 27 bárhonnan helyi tarifával hívható központi telefonszámon
illetve a márkakereskedőknél.

Minden bejelentkezést, igényt regisztrálnak és ezután visszajelzést kap az érdeklődő -általában a hozzá legközelebb eső márkakereskedőtől – , amelynek során egyeztetik illetve rögzítik a tesztvezetés időpontját.

Elsősorban gépkocsival rendelkezők jelentkezését várja az Opel. A Nagy Opel Próba tesztvezetésre érkező kliens autóját az Opel márkakereskedésben hagyja és ameddig a teszre kapott Opellel autózik otthagyott gépkocsiját ingyenesen átvizsgálják illetve az esetleges javításra kedvezményes ajánlatot tesznek.

Dr. Wolf Károly, a GM Hungary igazgatója jelentős rohamra számít. „Úgy gondolom sokan szeretnének majd élni ezzel a kivételes lehetőséggel. Magyarországon az Opel az első márka, amely ilyen tesztvezetést ajánl. Sokezren győződhetnek meg ilymódon az Opel minőségéről, komfortjáról és nem utolsó sorban arról a vezetési élményről, amelyet ezek az autók nyújtanak. Reméljük, hogy sokan a tesztelők közül következő autójuknak az Opel valamelyik modelljét választják majd.”