Az MKB-Euroleasing hagyományteremtő lízingszakmai rendezvényén Erdei kiemelte: mindenfajta önkorlátozás és regulátori szabályozás nélkül olyan kockázatokba kergethetik magukat a piaci szereplők, amelyeknek nagyon súlyos következményeik lehetnek – a lízingcégekre és az ügyfelekre egyaránt.
A gépkocsik finanszírozhatóságának lelassulására számít, amennyiben a válság kiteljesedik s eléri a bankokat és a kereskedőket. 
Ha nem lép időben a szakma, s nem teremti meg az önszabályozás lehetőségét, a probléma nagyon komoly következményekkel járhat – fejtette ki Erdei. Szerencsére már kormányzati szinten és a szakmai szervezeteknél is elkezdődött a megoldási lehetőségek számba vétele – tette hozzá.
Erdei Tamás a veszélyek elhárításának két lehetőségére hívta fel a figyelmet előadásában: jobbik alternatívának a szakmai önszabályozást említette, ám amennyiben a szakma nem képes ezt megtenni s betartani, akkor erős állami szabályozásra van szükség. A lízingszakma a huszonnegyedik órában van, azonnal cselekedni kell – zárta előadását Erdei Tamás.
Az MKB-Euroleasing első, hagyományteremtő szándékkal szervezett egész napos szakmai rendezvényén mintegy 40 partner vett részt. Az eseményen a lízingcég tulajdonosai, vezetői is megjelentek.