A Chrysler az informátorok szerint megváltoztatja menedzseri struktúráját a FIAT-tal történő szövetség megkötését követően – idézi az Automotive News értesülését az AFP. Eszerint a vezérigazgatói és az elnöki teendőket két menedzser között osztják majd el.

A lap úgy tudja, az elnöki posztot egy amerikai tölti majd be. A FIAT nem kommentálta a menedzsmenttel kapcsolatos híreket, a Chrysler pedig úgy nyilatkozott: nem tervezi a vezetési struktúra átalakítását.

Barack Obama március végén közölte: a Chryslernek harminc nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy szövetséget kössön a FIAT-tal, amennyiben további állami hitelt szeretne igényelni. A két vállalat keretmegállapodást írt alá az együttműködésről, egyes elemzők szerint azonban a Chrysler ennek ellenére sem lesz képes teljesíteni az amerikai kormány által támasztott feltételeket.