A jubileumi Volkswagent ünnepélyes keretek között Kisdér Önkormányzatának képviselője vette át a tököli Buszfesztiválon. A Volkswagen ezzel az eredménnyel a falugondnoki autók beszerzésénél 31 százalékos részesedést ért el.

Tökölön április 23-án rendezték a VI. Buszfesztivált, melyen a Volkswagen Haszonjárművek a korábbi évekhez hasonlóan idén is részt vett. Ez alkalommal egy ünnepélyes eseményre is sor került, ugyanis a Volkswagen standon adta át a márka a 350. Falugondnoki buszpályázaton elnyert autóját Kisdér községnek.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kiírásában jelent meg 2008. februárjában az Európai Uniós pénzeket felhasználó Falugondnoki buszpályázat. Ez az önkormányzati falugondnoki szolgálatok számára volt elérhető, hogy kisbuszokat biztosítsanak a kistérségi közösségeknek. Erre a célra pályázónként maximum 40. 000 Euro állt rendelkezésre, és eddig a határig 100 százalékos finanszírozást tett lehetővé, így nem volt szükség önrészre.

A kiírás óta eltelt egy év alatt közel 1100 sikeres pályázat érkezett be a Minisztériumhoz, és az eddig átadott 350, valamint az átadásra váró plusz 15 busszal a pályázók 31 százaléka döntött a Volkswagen Haszonjárművek mellett, s ezzel az eredménnyel a legkeresettebb márka volt a kiírás során.

A Volkswagen Haszonjárművek palettájáról az autók kiválasztásakor 70 százalékban a Transportert választották az önkormányzatok, de sokan a Crafter Kombi, vagy a Crafter busz mellett tették le a voksukat.

Volkswagen Crafter buszt választott Kisdér is, és ez a jármű lett a Volkswagen Haszonjárművek 350. falugondnoki busza. A VI. Buszfesztiválon Kövi Róbert, a Volkswagen Haszonjárművek értékesítési vezetője ünnepélyes keretek között adta át a 18 személyes Volkswagen Crafter 50 HTL típusú 2.5 literes CR TDI buszt Keszthelyi Józsefnek, Kisdér falugondnokának. A Volkswagen Haszonjárművekkel szorosan együttműködő JBUS járműépítő cég átalakításainak köszönhetően olyan különleges megoldásokat kínál az autó, mint a kerekesszék rögzítés, vagy a könnyebb fellépést segítő lépcső.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy lehetőségünk nyílt pályázni a falugondnoki buszra, hiszen éppen aktuálissá vált a már korosodó buszunk lecserélése. Az új busz kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy megbízható háttere legyen a márkának, és műszakilag is kifogástalan legyen az autó. Éppen ezért döntöttünk a Volkswagen Haszonjárművek ajánlata mellett.” – mondta el dr. Ács Imre, Kisdér polgármestere. „A mi térségünkben óriási feladatok várnak majd a buszra, hiszen a kisiskolásoktól a kórházba tartó nyugdíjasokig mindenkit ezekkel az autókkal szállítunk. Külön öröm számunkra, hogy két kerekesszék is elfér a buszban, így a mozgásukban korlátozott lakosokat is könnyedén tudjuk majd szállítani.” – tette hozzá a polgármester.

„A Falugondnoki pályázat egy igazi sikerprogram volt a márkának és a kereskedőknek egyaránt, hiszen erős hálózatunknak köszönhetően az ország minden megyéjében adtunk át autót a pályázat keretein belül. Bízunk benne, hogy autóink hasznos segítséget nyújtanak majd az Önkormányzatoknak szolgálatuk során.” – fejtette ki Kovács András, a Volkswagen Haszonjárművek márkaigazgatója az átadást követően.