Örömmel értesültem, hogy több éves „pihenő” után ismét visszatértél körünkbe, a motorosok népes családjába. Szeretettel fogadunk vissza, miként a jó pásztor a megtért bárányt. Érezd magad jól, ámbár előre figyelmeztetlek, hogy amióta hátat fordítottál a motorkerékpárnak, azóta nagy és sok változás történt a közlekedésünkben.
Nem tudom, hogy a közeli napokban alkalmam lesz-e találkozni Veled, ezért választottam beszélgetésünkhöz ezt a nem is szokatlan formát.
Talán még nem is érződik olyan nyomatékosan a közúti forgalmunk sűrűsége, hiszen az idény elején vagyunk, de elhiheted, Árpád fejedelem bevonulása óta nem özönlötte el az utakat ennyi jármű, mint mostanában. Nagyon sok a motorkerékpár és nagyon sok az autó. Amennyire örömteli ez a tény, annyira figyelmeztető is; sok a kezdő vezető! Neked, mint régi motorosnak nem kell ennek veszélyére felhívni a figyelmedet. Mégis úgy érzem, baráti kötelességem erről beszélni. Annál is inkább, mert ezt a nyílt levelet bizonyára nem csak Te olvasod, hanem még nagyon sokan, és ezek között akadnak kezdők is. Ne feledd, Barátom, mi is voltunk egyszer zöldfülű kezdők és igencsak szívesen fogadtuk volna hasznos tanácsokat tapasztalt motorosoktól.
*
Itt van mindjárt a bukósisak kérdése.
Az a kezdeti ellenállás, amely érezhető volt a bukósisak viselésével kapcsolatban, szemlátomást szűnőben van. Ami érthető is, miután ezek a kakaskodók maguk is rájöttek, hogy ennek viselése, jóllehet talán egyesek szerint nem „elegáns”, de igen célszerű. Engedd meg, hogy ezzel kapcsolatban megismételjem egy másik barátom megállapítását, miszerint a legcsúfabb bukósisak is szebb, mint a leggyönyörűbb pólyakötés a fejen!
Na de nem is erről akartam írni, hanem arról az eléggé el nem ítélhető „módi”-ról, amely újabban gyakran tapasztalható. A motorosok egy hányada nem csatolja be álla alatt a sisak szíjazatát, és ez – szerencsés esetben – 50 százalékkal csökkentheti a durrkalap hatásosságát. De az is előfordulhat az ilyen divatozó motorossal, hogy a bukás pillanatában lerepül kobakjáról a sisak, és ha hisz a lélek vándorlásában, könnyen előfordulhat, hogy oktalan motorosunk lelke vándorútra kél. Egy ilyen be nem csatolt bukósisak annyit ér a motoros fején, mint mondjuk a hajóskapitánynak egy fenék nélküli hajó. Nagyon szépen megkérnélek, terjeszd Te is ezt a hasonlatot szűkebb baráti körödben, hogy minél kevesebb motoros társunknak kelljen szomorú tapasztalat alapján meggyőződnie e megállapítás helyességéről. Legszívesebben megállítanék minden ilyen hanyag motorost, és fülébe ordítanám oktalanságát.
Mindezt csupán azért mondtam el Neked, mert amikor Te motoros volták, nálunk még nem volt ismeretes a bukósisak.
*
A másik téma, amiről beszélgetni szeretnék: a jobbkéz-szabály.
Mint magad is tudod, a motorosok legtöbbje őszintén szereti motorját. Ez a „szívélyes kapcsolat” amennyire dicséretes, annyira veszedelmes is lehet. Persze, most nem tudod, hogy mire is gondolok. Az ilyen motorosnak örül a szíve, amikor a kedves jószág erőlködés nélkül, vidáman pörög alatta, és nincs ínyére, hogy az utcakereszteződés előtt – látszólag feleslegesen – rálépjen a fékpedálra. Mondom, látszólag, mert hiszen a jobboldali úttorkolatban, vele egyirányban ott topog egy anyóska, amiből arra lehet következtetni, hogy jobbkéz felől nem közeleg semmiféle jármű. Nos, ez a szemlélet alapvetően téves és káros. Aki figyelmesen olvassa a napilapok baleseti rovatát, az észrevehette, hogy a balesetek szenvedői főleg az idősebb korosztályból kerülnek ki. (Ami az öregek meggyengült látási és hallási, valamint koncentrálási képességével magyarázható.)
tehát az a motoros szereti igazán a járművét – és önmagát –, akinek van annyi lelkiereje, hogy a fent leírt helyzetben is fékez, legyőzve magában a rosszul értelmezett motor iránti szeretetét. Igenis, tessék minden esetben lassítani, függetlenül attól, hogy van-e valamilyen előjelzése a jobbkéz felől érkező forgalomnak! Inkább százszor feleslegesen lassítani, mint egyetlen egyszer összefutni, mondjuk egy Csepel teherautóval. Sőt, még ennél is tovább mennék. Legalább ilyen tisztelettel viseltessék a motoros a balkéz felől érkező járművekkel szemben, mert túl az udvariasságon, egy pillanatra sem szabad elfelejtkezni arról az „erőhátrányról”, amely olyannyira jellemző a motorkerékpárra, összehasonlítva azt a közúti forgalomban résztvevő többi járművel. Ugyebár, egyetértesz velem, kedves Barátom?
Tudva tudom, hogy ifjúkori száguldási hajlamod már régen lecsitult, mégis úgy vélem, nem lesz haszontalan, ha felhívom e nagyon káros jelenségre a figyelmedet. Ugyebár, ismered azt az emberfajtát, amelyik képtelen elviselni, hogy őt bárki is leelőzze az országúton? Kérlek, ne vedd kioktató figyelmeztetésnek soraimat, hiszen tudod, hogy jó szándék vezet, nem úgy mint a száguldás ördöge által megszállt motorost, akinek agyát elborítja a lila köd, amikor elhúz mellette egy másik jármű. Mint az elhajított kő után száguldó eb, aki se lát, se hall, csak a pattogó kő után veti magát meredt szemmel. Jaj az ilyen természetű motorosnak, de sokszor jaj azoknak is, akik útjába kerülhetnek. Nincs kegyelem, nincs elnézés… A „szökevényt” utol kell érni, és büntetésből le k e l l hagyni… Az ilyen „lelki-kényszer” okozta kitörés néha láncreakciót vált ki a rokonlelkű motorosokból, amikoris az egyébként degeszre tömött országúton egy, a sportszabályokkal és a KRESZ-szel mit sem törődő Grand Prix mezőny alakul ki, amelyről általában nem a sportrovatban szoktak megemlékezni a lapok. Mindezt, őszintén szólva, nem annyira Neked írtam, kedves Barátom, hanem azoknak az ismeretlen motoros társainknak, akik rászorulnak még az igazi baráti tanácsra.
Most pedig búcsúzom Tőled, kedves Barátom. Megkérlek, részben példamutatással, részben élőszóval segítsd az AM felvilágosító munkáját, hogy minél kevesebb motorostársunk ismerje meg az egészségügyi és az igazságügyi intézmények belső életét.
Igaz szeretettel ölel öreg barátod
Rózsa György
