Ha az ember történetesen Eisenachban tölti a szabadságát, akkor semmiképpen nem kerülheti el a Wartburgot. Sem a Türingia fővárosa fölé magasodó hegycsúcs tetején pompázó várat, amelyben Árpás-házi szent Erzsébet töltötte szomorú életének néhány évét, de még inkább a másik Wartburg ötlik minduntalan az ember szemébe. Már csak azért is, mert az NDK-ban futó gépkocsik zömében két márkából állnak; a Trabantból és a Wartburgból. Így azután a félévszázados, hepe-hupás „autobahn”-ok jellegzetes kísérő illata a kétüteműek torokkaparó füstgáza. Vajon még meddig? Pontosabban, mikor áll végre át az NDK autóipara a négyüteműek gyártására? Ezt a kérdést próbáltuk megválaszolni, ám előrebocsátom, mindaz, amit megtudtunk, nem hivatalos információ. Csupán baráti-ismerősi, bár ahogyan a sajtóban szokták fogalmazni, az autógyárhoz „közel álló körökből” származó értesülés. Mindezeket kiegészítette két véletlen találkozás két, még nem ismertetett prototípussal, amelyek közül az egyiket sikerült lencsevégre is kapnunk.

Lehet, hogy ilyen lesz?

Gyár a határon
Ami az új építkezéseket illeti, hát azokat nehéz lenne nem észrevenni. Hiszen a déli autópálya eisenachi leágazásáról nem messze, egy festői patakvölgyben már ott magasodnak az új üzemcsarnokok, s Eisenachban külön tábla is jelzi az autógyár építkezése felé menő utat. Mindemellett itt-ott szembetűntek a vállalati hirdetések, amelyekkel szakképzett munkásokat, konstruktőröket, üzemmérnököket keresnek. Felgyorsult volna hát a közös Wartburg-Volkswagen-program? A jelek szerint igen.
Ismerősünk, a Wartburg-gyár nemrég nyugalomba ment egyik volt konstruktőre elmondta, hogy a város szélén, a nemrég még zárt határzónába tartozó Stedtfeld falucska irányába „haladó” építkezés jó ütemű. Magunk is meggyőződhettünk erről. Állnak a karosszériaüzem hatalmas préscsarnokai és a motorgyár üzemépületei. Az elképzelések szerint 1988-ban kezd termelni itt az új gyár, amelybe a korábbi üzemekből érkeznek az alvázszettek, hogy itt megkapják új erőforrásukat, a Volkswagen-licenc alapján gyártott motort, és felöltözzenek a karosszériába.
Igenám, de milyenbe?
A hivatalos és a nemhivatalos válasz: egyelőre marad a régi Wartburg-kockafazon, ám műszaki-gazdasági szemmel és ésszel nehéz elképzelni egy új karosszériaüzem építését a régi felépítményhez. Bár lehetséges, hogy nincs pénz az új gépekre, présszerszámokra, és talán az NDK-beli háttériparnak is több évre van szüksége ahhoz, hogy kiszolgáljon egy teljesen új konstrukciójú személygépkocsit. De, hogy vannak tervek, elképzelések, sőt, prototípusok, az bizonyos. Mi magunk is találkoztunk velük.

Eisenach nyugati szélén egy festői völgyben áll már a karosszériasajtoló üzem és a motorszerelde épülete

Prototípus-lesőben
A gyár kutatóbázisára, kísérleti telepére természetszerűleg nem juthat be idegen, ezzel meg sem próbálkoztunk, ám a véletlen szerencse a kezünkre játszott. Két alkalommal is. Egyszer az autópályán találkoztunk egy furcsa járművel, amely a formáján kívül még valamivel tűnt ki: rendszám helyett kis táblácskát hordott, „Prototyp 012” felirattal, amely jelezte, kísérleti példányról van szó. A forgalom nem tette lehetővé az alaposabb megfigyelést, de egy másik alkalommal nagyobb szerencsénk volt.
Az eisenachi Marktplatzon, közvetlenül a György-templom árnyékában ott hűsölt egy tűzpirosra lakkozott, felségjel nélküli személygépkocsi. Közelebbről szemügyre véve, mindössze a keréktárcsákon és belül, a kormányoszlopon a Wartburg-kocsikról is közismert eisenachi városcímer utalt a jármű eredetére. A takarékos berendezésű műszerfalról szinte csak annyit tudtunk leolvasni, hogy alig léte túl a tízezer kilométert. Az ötajtós karosszéria sok ismert európai modell vonásait ötvözte, elegánsan. Ám minden szónál többet ér a látvány: ítéljék meg olvasóink, a hazai sajtóban először látható képekről, vajon el tudnák-e képzelni ezt, vagy egy hasonló karosszériát egy jó VW-motorral, magyar utakon tömegesen, forintért.

Egy tűzpirosra lakkozott, háromajtós modell az eisenachi György-templom árnyékában

Még semmi sem biztos
Úgy gondoljuk, egy nyaralás során ennyi információ is elégséges, annál is inkább, mert az elmúlt évek hosszú-hosszú sikertelen próbálkozásai oly óvatossá tették az autógyáriakat, hogy pontosabb előrejelzést tőlük lehetetlen szerezni. Eisenach mellett, Stedtfeldnél mindenesetre szorgalmasan dolgoznak az építőmunkások, az üzemépületek, a Wartburg-gyár csarnokai lassan kúsznak a völgy belseje felé. Tőlük alig néhány kilométerre a két Németország közti határ. A Wartburg-Volkswagen-kooperáció mindenesetre átlép ezen a határon. Hogy pontosan mikor lesz ebből személyautó és mikor vehetünk belőle, az még nyitott kérdés. Nem az egyetlen a hazai személygépkocsi-ellátás történetében.
Addig pedig mit tehetünk mást, mint kerülgetjük az autópályán a Trabantokat és az övékkel együtt szívjuk a Wartburg-motorok gázait.

Kép és szöveg: Dusza András