A Neue Zürcher Zeitung munkatársának kérdései és az Audi-NSU fejlesztési főnökének válaszai.

Az autótervezés, az autógyártás időszerű problémáiról folyt a beszélgetés. A válaszadó Ferdinand Piëch, aki ma az Audi-NSU Auto-Union AG elnökségének is tagja, jól ismeri a Volkswagen, valamint a Porsche fejlesztési terveit is. Az interjú, amely néhány hete készült, gyakorlatilag az autóipar majd mindegyik területét érintette, de különös hangsúlyt kaptak a nyersanyagok, az üzemanyagok helyes megválasztásával foglalkozó kutatási eredmények. A jövőt tekintve ezeknél az említett autógyáraknál is olyan álláspont alakult ki, hogy az acélon kívül jobban kell hasznosítani a különböző könnyűfémeket és műanyagokat. Ez a törekvés gazdasági előnyöket is jelenthet mind az autóiparnak, mind az autók gazdáinak, használóinak. Olyan acéllemezekről, olyan fémekről van ugyanis szó, amelyeknek megmunkálása nem okoz különösebb gondot, ugyanakkor a rozsdával szemben ellenállásuk jobb, súlyuk kedvező. Az acélszerkezetek és az újabb műanyagok együttes alkalmazása pedig mind biztonsági, mint tartóssági szempontból új távlatokat nyit meg.

A benzinbefecskendezés is szóba került, mint a takarékos fogyasztás egyik lehetősége. Példaként szerepelhet itt a 225 km/h sebességű Porsche 9287-as kocsi 240 lóerős V8-as motorja. A Bosch K-Jetronic befecskendezővel 13,2 liter a 100 km-re számítható átlag

Az autók erőforrására térve, olyan válasz hangzott el, amely ugyan számításba vett sok-sok elgondolást, de változatlanul a benzinnel, illetve gázolajjal működő motorok mellett foglalt állást. Ferdinand Piëch szerint jelenleg nem kínálkozik jobb alternatíva a gépjárművek számára, ezért a konstruktőrök legsürgősebb feladata: elérni az adott hajtóanyagok felhasználásának csökkentését. Ennek érdekében a motortervezők is kísérleteznek további új megoldásokkal, de az autók súlyának és légellenállásának csökkentése talán még gyorsabban és még egyszerűbben vezethet el a kitűzött célokhoz.

A kedvező légellenállású új Audi 100 Avant típus már kívül is sok műanyagot mutató, célszerű ötajtós karosszériája

A motorfejlesztés elért eredményei közül példaként szerepelt a VW-Golf Diesel típus, amelynek eddigi piaci sikerei azt bizonyították, hogy az autóvásárlók nem riadtak vissza a magasabb vételártól. Tudták, hogy az olcsóbb gázolaj és a ténylegesen kevesebb fogyasztás rövid időn belül egyensúlyba hozza az autófenntartásra, az autózásra fordított költségeket. És itt mindjárt kapcsolódott a kipufogó gázok szénmonoxid-tartalmának problémája, vagyis a környezetvédelem kérdése. Ebben a vonatkozásban mércének tekintik a szigorú amerikai előírásokat, rendeleteket és a fejlesztés során még előnyben részesítik az előkamrás dízelmotorokat. Ugyancsak bíznak a turbótöltésű dízelmotorok jövőjében, mondván, hogy ilyen módon viszonylag kisméretű erőforrásokkal elérhetik a kívánt teljesítményeket. A turbómotorok kedvező termodinamikai jellemzői nagyon csábítóan hatnak a kiskocsik tervezőire, akik ha ügyesen ötvözik a motorikus előnyöket az úgynevezett hosszabb áttétellel – vagyis az eddigitől eltérő arányú sebességváltó-fokozattal –, a fordulatszám-tartományt is célszerűbben, takarékosabban hasznosíthatják. A takarékosság az a módja, amely korábban a nagy sűrítési viszonyokhoz vezetett, már nem járható út. A benzin ólomtetraetil-tartalmát ugyanis csökkenteni kell, ezért a sűrítési, vagyis a kompresszióviszonyt lényegesen mérsékelni fogják.

Apró finomításnak, jó ötletnek tekinthető a kocsiemelő és a szerszámok ilyen, zajtalanságot is eredményező elhelyezése

A mérséklés szó dominál a beszélgetésnek abban a fejezetében is, amely a kocsik súlyával foglalkozik. Itt elsősorban a jobban megfelelő anyagok előállítására, és alkalmazására, mintsem a jól bevált konstrukciós alapok lényeges megváltoztatására kell törekedni. Az aerodinamika területén várható eredmények közismertek – nem is új felfedezésről van szó –, de ezzel kapcsolatban Ferdinand Piëch sem tudott olyat mondani, ami a mai autósokat meglepné. Sőt, az elektronika alkalmazására vonatkozó nézetei sem váratlanok. Fejtegetése szerint az adott szerény lehetőségeket következetesen kell kihasználni, hogy a gyújtás a változó üzemi körülményeknek megfelelően is érzékenyen idomuljon.

A fronthajtású kocsi vázlemezének merevítő alagútját sílécek vagy hosszú rudak szállítására lehet hasznosítani

Figyelmet érdemel viszont, hogy az elektronikáétól, illetve a megbízhatóbb szenzoroktól, érzékelőktől azt is elvárja: mérjék a tengerszint feletti magasságot, a levegő hőmérsékletét, páratartalmát, és ennek megfelelően szabályozzák mindenkor a motor gyújtó- és porlasztóberendezését, esetleg a benzinbefecskendezést. Arra számít, hogy ha a célnak megfelelő komputer olyan mértékben válik olcsóbbá, mint ahogyan a kezdeti nagyon drága zsebszámológépekből is tömegcikk lehetett, akkor megvalósulhat ez a sokat ígérő terv is. Végül pedig a kocsik tartósságának, futásteljesítményének növeléséről folyt a beszélgetés, 20 éves élettartamot és 300 ezer kilométeres nagyjavítás nélküli autózást sejtetve. Ez a távoli célkitűzés, amelynek eléréséig viszont sok hasznos aprósággal, sok értékes finomítással lehet jobbá tenni az autókat.