Most éppen azzal vannak elfoglalva a Google Magyarországnál, hogy lefényképezzék az országot. Mindezt a Google Térkép szolgáltatás kedvéért, amelyről nyugodtan elmondhatjuk, hogy megelőzi a korát.

No nem azért, mert olyat tud, amit a konkurencia nem, hiszen például a Norc már évekkel ezelőtt lefényképezte kis országunkat kamerás autóival, egész egyszerűen azért, mert olyan utakat is elkészültnek nyilvánítottak, amelyek még meg se épültek.

Egészen pontosan az M0-s déli szakaszának 51-es út-M5-ös közötti átkötéséről van szó, amely még javában épül. Azonban a Google útvonaltervező szolgáltatása arra viszi az embert. Az eredmény? A számítógép által kiszámoltnál 4 km-rel és vagy tíz perccel hosszabb út. Ettől ugyan mégnem dől össze a világ, de azért jó lenne látni, ha a jövő helyett néhány pillanat erejéig a jelennel is törődnének. A világ legjobb munkahelyén csak akad néhány programozó, aki pár perc alatt korrigálni tudja a hibát…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!